Földi Imre öt olimpián vett részt, Münchenben aranyérmet harcolt ki. Mellette Benedek János ötkarikás bronzérmes súlyemelő és Tuncsik József olimpiai harmadik helyezett cselgáncsozó (Fotó: jochapress.hu)
Egykor olimpiai bajnokokat adott a sportág, ma sokak szerint a belterjeseken kívül szinte senki nem tud semmit a magyar súlyemelésről. Az elmúlt hétvégén a nemzetközi szinthez képest messze elmaradó eredmények születtek a hazai bajnokságon.
Egy napja a hazai szövetség elnöke, Dobos Imre mondta el a véleményét, most pedig az „ellenzék vezére”, Nagy Ákos elemzi a kialakult helyzetet. Szerinte a jelenlegi vezetők képtelenek a sportágat megújítani.
– Sokan önt tartják a jelenlegi vezetés legnagyobb ellenzékijének. Mint a utolsó férfi súlyemelő-világbajnok, nem inkább segíteni, összefogni kellene, hogy a súlyemelés a régi fényében ragyogjon?
– Higgye el, nem rajtam múlik az összefogás. Számtalan esetben kerestem már meg az elnököt a különböző javaslataimmal; felajánlottam neki, dolgozzunk együtt a sportág felemelkedése érdekében, ám mindig elutasításban volt részem. Kimondom nyíltan, itthon egy szűk vállalkozói kör rátette a kezét a súlyemelésre.
– Már ne haragudjon, de ez még nem lenne bűn, ha a korábbi eredményességgel párosulna.
–Tényleg mindennapos az, hogy az elnök és a főtitkár, valamint az elnökségi tagok szavazati jogot adtak maguknak a közgyűlésen, azaz majd magukról is dönthetnek? Szerintem ez antidemokratikus! Vicces, hogy a szakmai alelnöknek a szakmai végzettsége ökölvívó segédedző, akinek lövése sincs a sportágunkról. Ráadásul a mai vezetők közül többen a szakítást nem tudják megkülönböztetni a lökéstől.
– Úgy tűnik, ennek ellenére három olimpiai kvótával rendelkezik a súlyemelés, ezt több sportág irigykedve figyeli. Ebben az olimpia központú világban nem ez a lényeg?
– Jelenleg még egyáltalán nem rendelkezünk kvótával, csak annak a reményével. A szövetségi kommunikációban a három kvóta emlegetése mellett nem teszik szóvá, hogy ebből a néhány hét múlva kezdődő houstoni világbajnokságon könnyen csak egy maradhat, és ehhez mindössze annyi kell, hogy a legutóbbi vb-n elért huszonnegyedik helyünkről egy pozícióval visszaessünk. Ne felejtsük el, mindössze egy nemzetközi szinten is számottevő súlyemelőnk van Nagy Péter személyében, akinek reálisan a legjobb tíz között a helye. A többieknek erre esélyük sincs.
– Árulja el, mi juttatta ilyen mélyre ezt a valamikori sikersportágat?
– Kezdjük talán azzal: miként fordulhatott elő az, hogy a tizenkettedik legeredményesebb olimpiai sportág nem tudott a tizenhat kiemelt sportág közé bekerülni 2013-ban? Sajnos azért nem, mert az 1988-as szöuli doppingbotrányt – Szanyi Andor és Csengeri Kálmán lebukását – még nagy nehezen túlélte a magyar súlyemelés. Akkoriban volt egy szakértő vezetés sportágfejlesztési és utánpótlás-nevelési programmal, és ha némi honosítási segítséggel is, de újra lett felnőtt világbajnokunk és olimpiai bronzérmesünk Feri Attila személyében, valamint remekeltek női emelőink is, illetve az 1997-es junior vb-ről mind az öten érmesként tértünk haza. Szinte nem múlt el úgy világverseny, hogy ne legyenek magyar érmek, pontszerzések. Aztán jött 2004, és az újabb olimpiai doppingbotrány – ezúttal Gyurkovics Ferenc bukott le –, és innentől már nem volt visszaút, azóta is folytatódik a mélyrepülés.
– Miért gondolja ezt?
– Nincsenek valós üzleti alapon értendő szponzorok. A társadalom képe negatív a súlyemeléssel kapcsolatban, nem foglalkoznak a sportággal a médiában, ha mégis, akkor negatív felhanggal, és mindezek hatására a szülők elvitték tőlünk a gyerekeket. Kizárólag olyan kedvezőtlen sztereotípiák terjengtek a súlyemelésről, hogy kicsi marad tőle a gyerek, rokkant lesz, ráadásul teletömik majd doppinggal.
– Mit tart a legnagyobb problémának a fentieken kívül?
– Nem folyik tervszerű sportágfejlesztés, nincsenek új súlyemelőbázisok és egyesületek. Megyék, megyei jogú városok vannak, ahol nem működnek súlyemelő klubok, ilyen Nógrád megye, Kaposvár, vagy éppen Miskolc. Nem lehet úgy létszámemelkedést elérni hitelesen, hogy a felnőtt bajnokság alsó korhatárát leviszik tizenhárom évre. Így ugyanis elérték azt, hogy az idén a felnőtt magyar bajnokságon összesen hetvennégy férfi és ötvenegy női versenyző indult! Ez tényleg rendben van így?
– Azért az utánpótlásban vannak reményt keltő eredmények…
– Ez így van, most tényleg van pár olyan tehetséges fiatal, aki a saját korosztályában szép eredményeket hoz nemzetközi szinten is. Ahhoz, hogy a felnőttek között is hasonlóan eredményesek legyenek, viszont még sok év szisztematikus munkájára van szükség.
(mno.hu/B. Molnár László)
