Egyben marad a Debrecen

image

A listavezető DVSC-TEVA nem tervez különösebb játékos mozgást a téli átigazolási szezonban. Ez derül ki Szima Gábor dvsc.hu-nak adott nyilatkozatából.
A klub elnöke elmondta, hogy sem Adamo Coulibaly, sem Varga József, sem a többi kulcsjátékos nem távozik a télen a cívisvárosból, és érkezőkből sem lesz sok, ha lesz egyáltalán. A hajdúságiak meggyőző játékkal, veretlenül állnak az OTB Bank Liga első helyén a téli szünet idején, és nincs más céljuk, minthogy megőrizzék az éllovas pozíciót, és emellett bezsebeljék a Magyar Kupát, valamint a Ligakupát is. Ezért is dolgoznak ilyen bő kerettel a hajdúságiak.
A felkészülést minden játékos teljesen egészséges állapotban kezdte meg, azaz nincsenek sérültek. Visszatért Illés Gyula, Farkas Balázs és Szűcs István is. Távozott viszont Mirszad Mijadinoszki és Fodor Marcell, de őket megfelelően tudják pótolni a már meglévő játékoskeretből, ezért valószínűleg nem érkeznek újabb futballista, mondta Szima Gábor: „Elképzelhető, hogy egy-két labdarúgót megnézünk, de ennek kicsi az esélye.

Ezzel a kerettel szeretnénk a jelenlegi pozíciónkat megtartani a bajnokságban, és minél jobban szerepelni a Magyar Kupában és a Ligakupában. Előfordulhat egy-két érkező, de őket nagy valószínűség szerint nem próbajáték során igazoljuk le.”

Mivel az őszi szezon kezdetekor 30 játékos tartozott a klub első csapatához, ezért nem kapott mindenki elegendő játékpercet, ezt orvosolandó lesznek olyanok, akik kölcsönben töltik a tavaszi szezont egy másik klubnál. „Vinicius Galvao és Kardos Norbert a napokban Kecskeméten vesz részt próbajátékon, valószínűleg a tavasz folyamán ott futballoznak majd. Jelenleg is van több, kölcsönben szereplő játékosunk, akik közül lesz olyan, aki marad a jelenlegi csapatánál, de olyan is, aki más együttesben folytatja.” – ezt szintén a Debrecen elnöke mondta, majd azt is megerősítette, hogy Mindaugas Malinauskas vélhetően távozni fog a csapattól, de a felröppent hírekkel ellentétben nincs szabadlistán.