Egyedül az Olaj a döntőben

Három korosztályban is eldőlt, melyik két csapat szerepelhet az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) szuperdöntőjében. A magyarok közül egyedül a Szolnoki Olaj U16-os gárdája vette sikerrel az akadályt, így április végén Tallinban folytathatja.

Lakner Gábor A hét végén három korosztályban is tornát rendeztek Magyarországon az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL). Mindhárom megméretésen a szuperdöntőbe jutás volt a tét, és bár előzetesen több magyar együttesnek is jó esélye volt rá, végül egyedül a Szolnoki Olaj U16-os csapata vette sikerrel az akadályt.

Az U14-eseknek Debrecenben rendezték meg a regionális döntőt, ahova egyetlen magyar csapatként a Debreceni KA-DSI kvalifikálta magát. A házigazda a nyitányon 92-71-es vereséget szenvedett a belgrádi KK Fles együttesétől, és mint később kiderült, nagyon sokba került a rossz kezdés. A debreceniek a folytatásban mindhárom mérkőzésüket megnyerték, így ugyanúgy három győzelemmel és egy vereséggel zártak, mint a belgrádiak és a Cibona Zagreb. A hármas összevetésből azonban a hazaiak kerültek ki a legrosszabbul – a zágrábiakat 84-82-re múlták felül, akik viszont 66-61-re legyőzték a belgrádiakat – így harmadikként zártak. Hajszálon múlt tehát a továbbjutás, de annak ellenére is dicséret illeti a Cserfalvi István és Berényi Sándor vezette debreceni együttest.

Debrecen EYBL

Jelenet a debreceni U14-es tornáról  •  Fotó: debka.hu

Az U15-ösök Sopronban csaptak össze, a kései kezdés miatt ott a két csoportkör összesítése után derült ki, ki jut a szuperdöntőbe. Előzetesen a Pest-Buda North számított esélyesnek, a két győzelem és két vereség azonban azt jelentette, hogy a fővárosi gárda harmadik lett a szlovák MBA Prievidza és a macedón KK Feniksz mögött, így éppen lemaradt a továbbjutásról. A Debreceni KA-DSI három sikert és egyetlen vereséget könyvelhetett el, ami összesítésben a hatodik helyre volt elég. A Budaörs ötvenszázalékos mérleggel zárta a tornát, és hetedikként futott be. A házigazda soproniak most is győzelem nélkül maradtak, a kilencediknél így nem végezhettek jobb helyen.

Az U16-osok szintén Debrecenben mérkőztek meg a regionális döntőben. Az erőviszonyok alapján a Vasas Akadémia együttese esélyesnek számított, sérülések és betegség miatt azonban öt játékosára sem számíthatott Bosnyák Jácint, így nem volt reális sansz a továbbjutásra. Három vereség mellett mindössze egy győzelemmel a negyedik helyen zártak a pasarétiek. A finn BC Muki kiemelkedett a mezőnyből, mind a négy mérkőzését magabiztosan nyerte. A másik továbbjutó helyért az egymás elleni eredmény döntött a Szolnoki Olaj KK javára a házigazda Debreceni KA-DSI ellen. Mindkét gárda két-két győzelmet és vereséget könyvelhetett el, a torna utolsó mérkőzésén azonban a szolnokiak 75-61-re legyőzték a debrecenieket, így egyetlen magyar csapatként ők vehetnek részt a szuperdöntőben. Az U16-os EYBL fináléját április 28-május 1. között rendezik Tallinban.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS