Egyelőre sok a kérdőjel a McLarennél

F1

2016. március 14. hétfő, 15:23

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Eric Boullier szerint nem tudtak megfelelően felkészülni az F1-es szezonrajtra a wokingiak és nagyon nehéz hétvégéjük lesz Melbourne-ben – csatlakozott hozzá Jenson Button is.

A történelmien gyenge 2015-ös év után elég vegyesek a McLarennel kapcsolatos várakozások a pár nap múlva rajtoló idénnyel kapcsolatban – jelenleg azonban csak az a biztos, hogy semmi sem biztos. Sem a motor versenyképessége, sem a megbízhatósága, sem összességében az autó versenyképesége, sem a pilóták motivációja – így látja Eric Boullier versenyigazgató is, aki szerint fejest ugranak az ismeretlenbe Melbourne-ben.

“Nem tudtuk elvégezni a végső konfigurációt és beállítást az első futamra, így több ismeretlenünk is lesz az egyenletben Melbourne-ben” – fogalmazott Boullier. A csapat nyolc nap alatt 780 kört tudott megtenni a téli tesztek során, míg tavaly tizenkét nap alatt csupán 380 körig jutottak Alonsóék. “Nem lesz egyszerű így kezdeni a hétvégét, nagyon koncentrálnunk kell, hogy mindenhova be tudjuk állítani az autót és el kell érnünk a végső specifikációt olyan gyorsan, ahogy csak lehet.”

McLaren_1

“Az utolsó teszt óta nagy munka volt visszamenni Wokingba és új alkatrészeket hozni Ausztráliába, jó lesz már pályára vinni az autót és meglátni, hogy hol is tartunk. Az előkészületeket tekintve persze egyértelműen előrébb tartunk, mint egy évvel ezelőtt. Sokkal több kilométert tettünk meg és végeztünk a rendszerellenőrzések nagy részével, amiket 2015-ben még a versenyhétvégéken tettünk csak meg…” – tette hozzá Boullier.

Jenson Button szerint a csapat csak a saját teljesítményére figyel jelenleg, nem foglalkozik mással. “Nagyon erősen koncentrálunk a saját fejlődésünkre és programunka, úgyhogy egyelőre várom azt, hogy meglássam, hol is tartunk. A színfalak mögött nagyon keményen dolgunk az autó fejlesztésein és azon, hogy ezeket minél előbb be is vethessük majd. Melbourne egy nagy kihívás lesz, de a csomagunk egyértelműen jobb, mint tavaly volt.  Sok az ismeretlen jelenleg, az új kvalifikáció, a gumik, Ausztráliában ráadásul mindig megjósolhatatlan, hogy mi fog történni, úgyhogy bármi lehetséges” – nyilatkozta Button.

Forrás: www.formula.hu – RSS