Egyetlen izzadtságcsepp van Raikkönen homlokán

Készüljünk fel egy felettébb szórakoztató videóra, amelynek közelgő érkezését az alábbi előzetessel harangozza be a Ferrari. Kimi Raikkönen jó finnhez méltóan szaunában edzett a sepnagi hétvégére. Kíváncsian várjuk a teljes anyagot!

A McLarennel érkezik meg a változás szele a Formula-E-be

A McLaren F1-en kívüli projektekkel foglalkozó részlege, a McLaren Applied Technologies nyerte meg a Formula E pályázatát, így ők szállíthatják a sorozat akkumulátorait a 2018/19 és a 2019/20-as évadban, vagyis az ötödik és hatodik szezonban. A kiválasztás során az FIA olyan jelentkezőkkel szemben szavazott bizalmat a wokingiaknak, mint a Porsche, a Mahindra, a Renault vagy az egységeket jelenleg is szállító Williams. 

A McLaren érkezése vízválasztó lesz a Formula-E számára, hiszen az ötödik szezontól már olyan, a jelenleginél jóval hatékonyabb akkumulátorokat fog használni a sorozat, amelyek a teljes versenytávot kibírják, így nem lesz szükség autócserére a futam közben.

14519890_1244535472252998_1568183987559542908_n

Erős kezdés után még erősebb visszaesés – Alonso nem remekelt az F1-es kvízen

A mezőny egyetlen tagja sem ússza meg, hogy a szezon során valamikor részt vegyen egy tíz kérdésből álló kvízben, amelyen letesztelhetik, mennyire vannak tisztában önmaguk és csapatuk F1-es sikereivel. Alonso négy jó válasszal erősen kezdett, de amikor saját győzelmei és a McLaren múltbeli sikerei kerültek terítékre, folyamatosan mellélőtt. “Remélhetőleg a csapat nem fogja megnézni ezt a videót, mert a McLarennel kapcsolatos egyetlen kérdésre sem válaszoltam jól!” – zárta a különös interjút Alonso.

Raikkönen tűzoltónak állt Malajziában – na, ebből mi lesz?

Na, ez mi akar lenni? A Kuala Lumpur-i tűzoltóság leckéket ad a Ferrari pilótájának a lángok megfékezésének tudományából? Már várjuk a videót, mert úgy tűnik, Kimi itt még honfitársa, Heikki Kovalainen túzoltási mutatványát is képes lehet überelni!

raikkonen-tűzoltó (1)

raikkonen-tűzoltó (2)

raikkonen-tűzoltó (3)

raikkonen-tűzoltó (4)

Ericsson alaposan összetörte magát, miután elütött egy csirkét

Nem vicc, maga a svéd pilóta mellékelte az alábbi, nem túl bizalomgerjesztő képeket balul sikerült biciklis edzése után.

“Nem ajánlatos elütni egy (nagy) csirkét, miközben 45 km/órás tempóval haladunk. De már összefoltoztak és készen állok a hétvégére” – írja a Sauber pilótája, akit kisebb sebei és horzsolásai ellenére nem fenyeget az a veszély, hogy ki kelljen hagynia a Malajziai Nagydíjat. 

ericsson-baleset (3)

ericsson-baleset (2)

ericsson-baleset (1)

Kiszivárgott Lewis Hamilton ballagási tablóképe

A kép a Mercedes partnere, a Hugo Boss egyik fotózásán készült a világbajnokról, majd a csapat osztotta meg közösségi oldalán, hogy reklámozzon egy sajtóeseményt – nekünk mégis az ugrott be róla, mintha valaki lefényképezte volna a brit középiskolai tablófotóját.

Rocksztárokként fogadták Hamiltont és Rosberget „hazai” versenyükön

A Mercedes főtámogatója, a Petronas révén második otthoni futamaként tekint a Malajziai Nagydíjra, így a két pilóta, Lewis Hamilton és Nico Rosberg részvételével közönségtalálkozókra is sor került Kuala Lumpurban: helyiek ezrei voltak kíváncsiak az F1-es élmenőkre.

Egy magyar rajongó egészen remek összefoglaló videó készített a legutóbbi F1-es futamról

Bízzunk benne, hogy ez a hétvége is hasonlóan szoros csatát hoz!

És még mindig az évfordulók: nagyon boldog 48. születésnapot kívánunk Michael Schumacher legnagyobb ellenfelének!

Isten éltesse a repülő finnt, hazája legsikeresebb F1-es pilótáját! Mika Hakkinen karrierjéről a linkre kattintva olvashatsz bővebben.

Ez is szeptember 28-án történt: Montoya elveszíti esélyét a bajnoki címre

Mindez 2003-ban történt az USA Nagydíjon – egy akkoriban erősen vitatott döntéssel a stewardok részéről:

Évforduló-dömping: kezdjük azzal, mi történt ma nyolc éve?

Számos érdekes és fontos dolog történt az autósportban szeptember 28-án, de talán egyiknek sem volt akkora hatása, mint a ma 8 évvel ezelőtti, 2008-as Szingapúri Nagydíjnak… Nem is mondanánk többet, aki nem tudja miről beszélünk, nézze meg a videót, vagy kattintson a fenti linkre!

Ők voltak a szezon 10 legjobb IndyCar-versenyzője?

A neves brit Autosport magazin szakértője, Bruce Martin összeállította az idény 10 legjobb IndyCar-pilótákának listáját. Az első két helyezett egyáltalán nem meglepő, a bajnoki dobogós Helio Castroneves “visszasorolása” és Sebastien Bourdais “előretörése” bajnoki 14. helyéről viszont szembetűnő. Egyetértetek a listával?

1. Simon Pagenaud
2. Will Power
3. Scott Dixon
4. Josef Newgarden
5. Graham Rahal
6. Helio Castroneves
7. Ryan Hunter-Reay
8. Sebastien Bourdais
9. James Hinchcliffe
10. Juan Pablo Montoya

pagenaud-sonoma

Íme, Jose Maria Lopez új Citroenje!

Persze kicsit sarkítottunk, hiszen a Formula-E csapat neve DS Virgin, de pontosan ismerjük a megfelelő összefüggéseket…  Az istálló bemutatta új festését, melyet a harmadik szezonban használnak Pechito és Sam Bird autóján:

Nézz be velünk a leghuncutabb gyárba!

A Liqui Moly tavalyi naptársorozatában három gyönyörű modell egy gyártelepen mutatja meg bájait – ide vagy a képre kattintva érheted el a galériát, de tudod, csak akkor, ha már elérted a megfelelő életkort… 

lead-liqui-moly

Amikor lélekben már mindenki Sepangra készül, erre a Pirelli bedobja a suzukai gumikat

Egy héttel a Malajziai Nagydíj után az F1 mezőnye már Japánban száguld majd, a gumicég pedig 10 nappal a versenyhétvége kezdete előtt időszerűnek érezte, hogy kiküldje szokásos közleményét, amelyből kiderül, a versenyzők milyen abroncskeverékeket választottak maguknak a nagydíjra. Hatalmas eltérések nincsenek, de feltűnő, hogy a Ferrari választotta a legtöbbet a leglágyabb keverékből.

Az előttünk álló hétvége gumiválasztásait itt találjátok.

pirelli-suzuka

Sepang 2005: Amikor a kimerültség az örömöt is felülírta

Fernando Alonso emlékezik meg első malajziai győzelméről, amit 2005-ben szerzett egy forró és rendkívül megterhelő versenyen. “Az akkori autók tempója és a körülmények az emberi test határait feszegették” – írja a spanyol, aki gyakran visszasírja azokat a számára jóval élvezetesebb időket. Alonsónak és a második helyen végző Jarno Trullinak szinte örülni sem maradt erejük a másfél órás sepangi hajtás után – a Toyota olasz pilótája ráadásul egy elhunyt barátját is gyászolta, így végképp az érzelmek rengetegében úsztak a dobogósok.

EasyCapture1_30

Bottas csinált egy órát, aztán lemérték vele, hogy mennyire gyors

Nagyon leegyszerűsítve így lehetne összefoglalni, hogy miről szól a Williams óragyártó partnerének alábbi reklámfilmje. A finn ellátogatott az Oris műhelyébe, ahol megmutattak neki néhány fogást az időmérők összerakásának precíz mozdulatai közül. Aztán, mivel érdekesebb jármű valószínűleg nem volt kéznél, és egy autóversenyző vendéget mégiscsak meg kell versenyeztetni valahogy, egy kis rolleres száguldással zárták a napot.

Nem mindennapi látvány: Albert herceg versenyautót vezet Monacóban

II. Albert monacói herceg köztudottan az autóversenyzés nagy kedvelője, így nem is a véletlen műve, hogy az F1 után immár minden második évben a Formula-E is megfordul a városállamban. A jövő májusi elektromos verseny népszerűsítése gyanánt a herceg egy különleges lehetőséget kapott: beülhetett a monacói licensszel versenyző csapat, a Venturi autójába, amellyel megtett egy kört a palota körül. 

albert-herceg (2)

albert-herceg (3)

albert-herceg (1)

Jön a Nagy Október – Majdnem minden hétvégén F1!

A rajongók örömére júliushoz hasonlóan ismét négy Formula-1-es nagydíjat tartanak egyetlen hónap leforgása alatt – a nyári szünet előtti sűrű menetrend azért is emlékezetes, mert Lewis Hamilton nyerte mind a négy futamot. Vajon ez a sorozat ismét kedvezni fog neki?

A csapatok és versenyzők számára az októberi program még megterhelőbb lesz a júliusinál, hiszen akkor csak Európán belül kellett utazgatniuk, most viszont a fél földgolyót át kell repülniük. A rajongók szemszögéből pedig az időeltolódás lesz szokatlan, ezeket az időpontokat kell feljegyezni:

Malajziai Nagydíj

október 2.

9:00

Japán Nagydíj

október 9.

7:00

USA Nagydíj

október 23.

21:00

Mexikói Nagydíj

október 30.

20:00

 

Hiteles összehasonlítás vagy egy lelkes rajongó tréfája?

Az alábbi összehasonlító táblázatra akadtunk, amely a különböző kategóriák 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulását szemlélteti. Mindenkire rábízzuk, elhiszi-e, hogy egy autókrosszos szöcske vagy ralikrosszos gép tényleg állva hagyná-e a dollárszázmilliókból kifejlesztett F1-es csúcstechnikát.

Forrás: www.formula.hu – RSS