Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS

Fontos erősítést adott hírül a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő Győr együttese…

 

Az ETO FC Győr hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a rábaparti együttes fél+egy évre szóló megállapodást kötött az egykori brazil utánpótlás-válogatott középpályással, Gabriel Boschiliával.

A 27 éves támadó középpályás hazájában a patinás Sao Paulo FC akadémiáján pallérozódott, majd mutatkozott be a profik között. Miután fiatalon Európába szerződött, megfordult az AS Monaco, a belga Standard Liége és a Nantes alkalmazásában, a hercegségbeli gárda játékosaként a 2016-2017-es idényben francia bajnoki címet ünnepelhetett többek közt Kylian Mbappé, Radamel Falcao és Bernardo Silva csapattársaként.

Boschilia ezt követően 2020-ban az Internacional színeiben tért vissza hazájába, melyet két idényen át szolgált. A 2023-as országos bajnoki szezont a végül az első osztályból kieső Coritibánál töltötte, az előző kiírásban 11 bajnokin egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett.

A középpályás annak idején rendszeres szereplője volt a különböző brazil korosztályos válogatottaknak, azonban a selecao felnőtt csapatában sosem lépett pályára.

Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, izgatottan várom már, hogy pályára léphessek, és segítségére legyek a csapatnak az előttünk álló időszakban. Hamarosan találkozunk a mérkőzéseken! – mondta az új igazolás.

Sok munka van Gabriel szerződtetésében. Egy nagyon komoly múlttal rendelkező játékos érkezett hozzánk, aki kiváló korban van, egyértelműen azt várjuk tőle, és biztosak vagyunk benne, hogy meghatározó játékosa lesz a csapatnak. Nagyon komoly erősítés, örülök, hogy itt van!” – tette hozzá Köteles László sportigazgató.

fociclub

A Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.