Egymás között

Nemcsak a franciaországi Eb-re készülő nagyválogatott, hanem az U21-es csapat is Ausztria felé veszi az irányt. Míg Királyék a kontinenstornára gyakorolnak, a fiatalok utazásának célja edzőmeccset játszani a nagyokkal. Nem mellesleg megmutatni magukat Bernd Storck szövetségi kapitánynak és stábjának.

Majer Dániel A fiatal labdarúgók az átmenetileg kinevezett – korábban az Eintracht Frankfurtnál és a német U21-es válogatottnál másodedzőként dolgozó egykori labdarúgó – Oscar Corrochano irányítása alatt kezdik meg a munkát kedden Telkiben, hogy aztán csütörtökön elutazzanak Ausztriába. A sógoroknál pénteken 18 órakor edzőmérkőzésen lépnek pályára Juhász Rolandék ellen.

Nézzük, kik alkotják az U21-es csapat 23 fős keretét!

Kapusposzton a Paksban idén hat meccsen kezdőként pályára lépő, a tavalyi U20-as világbajnokságot végigvédő Székely Györgyre és a fiatal kora ellenére rutinos Vasas-hálóőrre, Nagy Gergelyre számít a kapitány. Nagy egyébként Dibusz Dénes Magyar Kupa-döntő utáni pihenője miatt már vasárnap és hétfőn is Telkiben tartózkodott, hogy az A válogatottal eddzen.

Storck a fiatalokat is figyelni fogja Forrás: origo.hu

Storck a fiatalokat is figyelni fogja  •  Forrás: origo.hu

A védelemben is találunk klubjukban stabil fiatalokat, Botka Endre, Lenzsér Bence és Bobál Dávid személyében. Ők egyaránt kezdőként léptek pályára csapatuk szinte összes bajnokiján, utóbbi kettő két-két gólt is szerzett. A teljes keretet figyelembe véve Lenzsér és Bobál játszották a legtöbbet az NB I-ben az 1995. január 1-e után születettek közül. Erre a korosztályra fogalmazott meg ajánlást az MLSZ még az idény elején, amely úgy szólt, hogy amennyiben legalább egy, a kritériumnak megfelelő U20-as játékos tartózkodik a pályán a teljes mérkőzés alatt, klubja pénzt kap a szövetségtől. A védelmet erősíti továbbá az Újpestben egyre több játéklehetőséghez jutó, a szombati, Ferencváros elleni kupadöntőben is játszó Kecskés Ákos, továbbá az MTK-ból Baki Ákos és Talabér Attila, a diósgyőri Nemes Milán és a Vasas 19 éves reménysége, Szivacski Donát.

A középpályás sorban két, NB II-ben játszó futballista is szerepel, a gyirmóti Madarász Márk és a meglehetősen kevés felnőtt mérkőzésen szerzett tapasztalattal rendelkező, soroksári Haris Attila személyében. Az élvonalbeli bajnokságot a Haladás 7 gólos játékosa, Németh Márió, az újpesti szerződés küszöbén álló Cseke Benjámin, a Fradiban időről-időre lehetőséget kapó Nagy Dominik, a jól csengő nevű MTK-s Gera Dániel és a Vasasban idén több mint 2000 percet játszó Berecz Zsombor képviseli.

A támadók közül Prosser Dániel és Holender Filip a Honvédot,  Novák Csanád és Ádám Martin a Vasast képviseli. A Napolit is megjárt DVTK-csatárt, Novothny Somát is ebben a sorban találjuk, ahogy a szezon második felére a Puskás Akadémia alapemberévé váló, két bajnoki góllal büszkélkedő Zsótér Donátot is.

Nagy Ádám, Vida Máté, Sallai Roland, Kocsis Gergő és Bese Barnabás is valószínűleg a csapat tagja lenne, ha nem Bernd Storck felnőttválogatottjában készülnének. Nagy hiányzó az újabban a Śląsk Wrocław csapatában tündöklő, U20-as vébé-társgólkirály Mervó Bence és a Bundesliga másodosztályú FSV Frankfurtban hétvégén mellőzötté vált Kalmár Zsolt. Ez a két játékos akár még a felnőttcsapatba is meghívót kaphatott volna, jóllehet jelenleg mindketten klubkötelezettségeiknek tesznek eleget.

Május 13-án este hatkor tehát Magyarország U21–Magyarország A…

Csak győzzünk kinek drukkolni!

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS