Egyre jobban szeretjük a natúrkozmetikumokat

Egy átlagos nő naponta 160 kozmetikai összetevővel találkozik. Nem mindegy, mennyi ezekből a mesterséges anyag. A közelmúltban két magyarországi kutatás is tudakolta, hogy mennyire vagyunk tisztában a lehetséges alternatíva, a natúrkozmetikumok tulajdonságaival.

A fenti szám is jól rávilágít arra, hogy napjainkban mind fontosabb a natúrkozmetikumok használata, hiszen a termékek szinte az élet valamennyi területén képesek pótolni a hagyományos kozmetikumokat. A közelmúltban két kutatás is készült ebben a témakörben, melyből az egyik a fogyasztókat, míg a másik a témában publikáló újságírókat és bloggereket szondázta a natúrkozmetikumok kapcsán. A két kutatás kapcsán elmondható, hogy mindkét csoport tisztában van a természetes anyagokból készült kozmetikumok előnyeivel, bár a sajtó munkatársai – a téma mélyebb ismerete miatt – valamelyest tájékozottabbak.

A megkérdezett vásárlók háromnegyede (ráadásul szinte nemtől függetlenül!) tudja, hogy a natúrkozmetikumok nem tartalmaznak kőolajszármazékot, mesterséges színezékeket, parabéneket, egészségre káros anyagokat, valamint, hogy kizárólag természetes, növényi eredetű anyagokat tartalmaznak. Ez utóbbi egyébként annyira igaz, hogy a Neobio hazai forgalmazójának egyik jelmondata: „Nem kenünk semmit a bőrünkre, amit nem ennénk meg”.

arc

A sajtó képviselőinek közel két harmada emellett azzal is tisztában van, hogy a natúrkozmetikumok alapját természetes eredetű, növényi alapú, biogazdálkodásból, ellenőrzött vadgyűjtésből származó növényi olajok, viaszok képezik, melyek a kíméletes feldolgozás során megőrzik a hatóanyagok értékes tulajdonságait.

Jól látható tehát, hogy a natúrkozmetikumok fajtáival, előnyeivel a vásárlók és az újságírók nagy része már tisztában van, ugyanakkor mégis vannak, akik eddig tartózkodtak az ilyen termékek vásárlásától. A miértre újra csak a kutatás ad választ. A kérdések között szerepelt egy, mely a natúr készítmények hátrányait tudakolta. A megkérdezettek elsöprő többsége a magas ár miatt nem használja a természetes anyagokból készült kozmetikumokat. A sajtó képviselői kaptak egy további kérdést is azzal kapcsolatban, hogy honnan szerzik be a natúrkozmetikumokat. A válaszok rávilágítottak, hogy általában a legkézenfekvőbb megoldást választják, és vagy az internetről rendelik őket, vagy a drogériák polcairól emelik le azokat. Pedig ma már nem csak ezeken a csatornákon lehet példul a Neobio termékekhez hozzájutni, hiszen a legnagyobb hipermarketek is készleten tartják az elérhető árú natúrkozmetikai családot.

Forrás: www.napidoktor.hu – RSS