Egyre valószínűbb, hogy érkezik a gyári Renault

Renault (Fotó: Moy / XPB Images)

Renault (Fotó: Moy / XPB Images)

Hamarosan véget érhetnek a Renault jövőjével kapcsolatos találgatások, a franciák ugyanis közel kerültek korábbi gyári alakulatuk, a Lotus felvásárlásához – írja a megbízható brit magazin internetes oldala. Információik szerint a cég legfeljebb 65 százalékos részesedést vásárolhat az istállóból: első körben 7,5 millió fontot utal az alakulatnak, a következő tíz évben pedig részletekben fizeti ki a teljes, 65 millió fontos vételárat. Ez egybecseng egy korábbi francia értesüléssel.

A megállapodás értelmében a jelenlegi tulajdonosnak sem kell távoznia, Gérard Lopez ugyanis megtarthatja részvényei 25 százalékát. A luxemburgi üzletember, és a francia gyár mellett Alain Prost is részvényes lehet: a négyszeres világbajnok állítólag 10 százalékot birtokol majd az alakulatból, ahol ugyanazt a pozíciót tölti majd be, mint Niki Lauda a Mercedes gyári csapatánál, azaz egyfajta tanácsadóként segíti majd az egylet működését. Lopez pedig nagyjából olyan szerepet töltene be az egylet életében, mint a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff a stuttgartiakéban.

A tárgyalások során központi szerepet játszottak az anyagi háttérrel kapcsolatos kérdések; az Autosport úgy tudja, a Renault vezérigazgatója, Carlos Ghosn jóváhagyta, hogy az alakulat olyan komoly költségvetéssel működjön, mint a Mercedes, avagy a Red Bull, 2017-től ugyanis szeretnék megszorongatni a legjobbakat. Mivel a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célként, a megegyezéssel értelemszerűen az is biztossá válhat, hogy a Renault hosszú távra elkötelezi magát az F1 mellett.

A Renault érkezése természetesen a pilótapárosra is hatással lehet, hiába köti szerződés Romain Grosjeant és Pastor Maldonadót is az arany-feketékhez (a tulajdonosi körben történő változások ezen a téren is hozhatnak változásokat). Az a legtöbb forrás szerint egyértelmű, hogy a Renault megtartja a francia Grosjeant, Maldonado jövője viszont bizonytalanná válhat, igaz az Autosport most arról ír, a komoly anyagi háttérrel rendelkező venezuelai pilóta már tárgyalásba kezdett a vezetőséggel szerződése meghosszabbítása okán.

A Renault számára jelenleg a Red Bull-lal, illetve a Toro Rossóval kötött motorszállítói szerződés jelenti a legnagyobb fejtörést, valamint a Lotus és a Mercedes idén kezdődő együttműködése. Ezen problémák megoldására három lehetséges forgatókönyvről írnak: az első szerint a Renault eleget tesz a szerződésben vállalt kötelességeinek, azaz 2016-ban is ellátja erőforrásokkal a bikások csapatait, igaz ebben az esetben gondot okozhat az a kikötés, mely szerint az osztrák csapatra kiemelt partnerként kell tekinteniük. Ez egy gyári csapat mellett értelemszerűen nehezen megvalósítható.

Egy másik lehetőség szerint a Lotus 2016-ban is a Mercedes erőforrásait használja majd, ezzel pedig a Renault kikerüli a Red Bull-lal való összeférhetetlenséget; ez a lehetőség furának hangzik, a franciák azonban jó kapcsolatot ápolnak a német gyárral, a közúti autógyártásban például kapcsolatban is állnak egymással. A harmadik eshetőség a Red Bull-lal való szerződés felbontásáról szól. Ebben az esetben a Renault csak saját csapatára koncentrál, és segít új beszállítót találni a bikásoknak, és itt ismét fontos lehet a Mercedesszel ápolt jó kapcsolat, ennek révén ugyanis összehozhatják a címvédőt a Red Bull-lal, ami ellen feltehetően az osztrákok sem tiltakoznának.

Forrás: www.telesport.hu – RSS