A történet nem egyedi és valóban szívbemarkoló. És akit egy kicsit is érint a téma, annak hosszan elgondolkodtató is. Sóvári Kálmánról, az Újpesti Dózsa, majd az Egyetértés egykori, a válogatottban is többször szerepelt és helytállt labdarúgójáról szól a Magyar Nemzet írása, aki mára odáig jutott, hogy éppen csak létezik.
Sóvári Kálmán (fotó: Tumbász Hédi)
A legutóbbi időben több, hasonló sorsú labdarúgóról is megjelentek írások, akik hasonlóan szerény viszonyok között élnek. Olvashattunk az ugyancsak újpesti Káposzta Benőről, vagy az Aranycsapatban is szerephez jutott, már eltávozott, csepeli Tóth II. Józsefről is. Számomra a Sóvári Kálmánt bemutató írás volt az indítóok, hogy néhány sort én is elkövessek.
Abból induljunk ki, hogy annak idején ugyan valóban messze nem volt ekkora különbség az átlagemberek és a labdarúgók fizetése között, mint ma, de azért azt több, egykori játékos is csak kivallotta, hogy azért ők is többet kerestek az átlagnál és igen sokféle kedvezményben részesültek. A baj gyökerei oda vezethetők vissza, hogy az akkori „menők” annyit nem kasszíroztak, hogy abból komoly tartalékot tudjanak képezni. Megszokták a viszonylagos jólétet, a jövőjükre pedig csak nagyon kevesek gondoltak. A legjobbnak tetsző ellenpéldát dr. Fenyvesi Máté, a Fradi és a válogatott balszélsője jelentheti, aki labdarúgó pályafutása évei során folytatott, hosszú éveken át tartó tanulás eredményeként lett végül állatorvos.
A nagy többség viszont a visszavonulás idejére ott állt pucér „alvázzal” – hogy finoman fogalmazzak. Volt, aki gebines lett, volt, aki másféle üzletelésbe kezdett, míg sokan már akkor elkezdtek sodródni. A lényeg az, hogy a nagy többség konkrét vértezettség nélkül állt a civil élet küszöbén, nem egyszer akár 35 éves korban is. Akkor, amikorra az átlag már kiküzdött magának valamilyen, hosszabb távra is perspektívát jelentő szakképzettséget és dolgos éveket tudhatott maga mögött. Az új helyzetben azután igen sokan elbizonytalanodtak, s közülük számosan szép lassan, de biztosan megindultak lefelé és igen gyakran a fröccsözgetés jelentette számukra a nap fő programját.. Ez a vonal természetesen a civileknél is sajnálatosan sokszor nyomon követhető volt és mind a mai napig is a szemünk előtt játszódhat le.
Térjünk vissza néhány szó erejéig Sóvári Kálmánhoz. Az idén 80 éves úr régen elvált, a házát eladta úgy, hogy életfogytiglan benne lakhat. A vevő pénze azonban – ki tudja, miért? – nem az ő számlájára folyik be, hanem a volt feleségét “erősíti”. Most pedig a fél országnak őt kell sajnálnia, miközben sokkal jobb körülmények között is élhetne, ha jobban odafigyelt volna…Támogatói szerint ő is “tett valamit a hazáért” – kapjon hát egy kis anyagi erősítést valamilyen címen.
Az ország sok százezer, szerény nyugdíjjal rendelkező állampolgára jogosan élhet ellenvéleménnyel. Elvégre ő ledolgozta a 40 vagy 45 évét – olykor még többet is -, ő is tett valamit a hazáért a maga helyén. Ő viszont senkitől nem várhat sem segélyt, sem plusz életjáradékot, neki vagy nekik is meg kell élniük a 60, 80 vagy éppen 100 ezer forintból.
Azt kell mondanom, semmiképpen sem igazságos a felvetés, hogy a 40-50 év előtti időkben elismerten jobb körülmények között élt focisták most extra pénzeket kapjanak. De ha mindenképpen ide akarunk kilyukadni, akkor szerintem ebben a segélyezésben-támogatásban vállalják a mai, élvonalbeli „labdakergetők” a főszerepet! Közülük sokan keresnek évente 30-50-100 milliókat, a külföldön játszók pedig ennél is jóval többet. (És most nem oda akarok kilyukadni, hogy miért esztelenül nagyok a magyar labdarúgásban a fizetések…) Meggyőződésem, hogy ha valóban lenne komoly elszánás a mai legjobbak táborában az idősebb kiválóságok megsegítésére, akkor pillanatok alatt sok százmilliót össze lehetne adniuk.
Mi az akadálya annak, hogy a jelenlegi labdarúgó társadalom tagjai ne csak a saját bankszámlájukkal törődjenek, hanem vállalják a sokuk számára könnyen nélkülözhető összegek felajánlását az idősebb, rászorulók javára?
Kíváncsi vagyok, az ilyen és hasonló felvetések eljutnak-e egyáltalán a tehetős labdarúgóinkhoz? Mert hogy sok százan vannak olyan anyagi helyzetben, akik komoly összegekkel támogathatnák idős sporttársaikat, ezen állításom reális voltát senki nem vonhatja kétségbe!
(jochapress / Jocha Károly)
