Néhány éve egy mozgássérült fiataltól hallottam, hogy egészségesek és fogyatékkal élők között áthatolhatatlan fal van. Az utóbbi időben több cikk, film, és civil kezdeményezés igyekszik ráirányítani a figyelmet sérült embertársainkra, és ebben a munkában oroszlánrészt vállal az Artman Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület, amelynek táncszínházi előadásain vegyes képességű előadók egyedülálló művészi élményt nyújtanak.
Az egyesület „noPara” című bemutatóját láttam a közelmúltban, és az első percek rácsodálkozása után tökéletesen átadtam magam az előadás hangulatának. Fogyatékkal élő és ép alkotókkal dolgoztok évek óta, van közöttük mozgássérült, látássérült, autista és értelmileg akadályozott fiatal felnőtt is.
Érintett szülőként tudom, hogy autisták terápiájában is rendkívül fontos a mozgás, különösen a „tükrözés”. Mit jelent ez a szó pontosan? – kérdezem Gyulavári Ágnes pszichológust, tánc-és mozgásterapeutát, mozdulatelemző szakembert, az egyesület elnökét.
A „tükrözés” a korai anya-gyerek kapcsolat nagyon fontos része és a gyerekek érzelmi, értelmi és testi fejlődésében alapvető szerepet tölt be. A csecsemő testképe és énképe azon keresztül fejlődik, hogy önmagát tükröződni látja édesanyja, gondozója mozdulataiban, hangjában, arckifejezésében. Ezeken a reflexiókon, illetve az érintésen, ölelésen keresztül kap visszajelzést a gyerek saját testhatárairól, hatóerejéről. Fogyatékos gyerekeknél ez a tükrözés sokszor másképpen történik meg, az adott fogyatékossághoz mérten módosul.
A sérült gyermek vagy felnőtt mozgásterápiájában hogyan jelenik meg ez az elem?
A terapeuta és a segítő táncosok ráhangolódnak a csoporttagok mozgására, elkezdenek velük együtt „lélegezni”, hasonlóan használják a testüket, ahogyan ők. Tehát együtt léteznek velük a térben. Az Artman Egyesület módszertanának fontos része az, hogy nem az autista csoporttagoktól várjuk, hogy illeszkedjenek a nem autista világhoz, hanem az együttmozgás által mi lépünk be az ő világukba, finoman, lágyan. A közös mozgás során a csoporttagok megélik a feltétel nélküli figyelmet, elfogadást, amely termékeny talaja a további szociális és érzelmi fejlődésnek.
Ennek következménye lehet az is, hogy bizonyos – autistákra jellemző – berögzült mozgásminták szép lassan elkezdenek változni, és kreatív alkotássá alakulhatnak. Tehát a mozgás-és táncterápia autisták esetében nem gyógypedagógia jellegű „fejlesztés”. Nem egy hiányzó készség, képesség fejlesztéséről van szó, hanem arról, hogy a résztvevők megélik saját alkotóerejüket, jobban megismerik saját testüket, mozdulataikat. Ezeken a foglalkozásokon nincs konkrét koreográfia, amit követni kell. A bírálatmentes terápiás térben lehetőség nyílik a közös összehangolódásra, figyelemre, kapcsolódásra.
Fogyatékkal élő emberek számára a mozgásterápia testi-lelki szinten állapotjavulást jelent. Mi az egyesület munkamódszere?
Az egyesület munkamódszerét Bóta Ildikó, mozgásművészeti és testtudati terapeuta, a Tánceánia Együttes alapítója 1999-ben kezdte el kidolgozni halmozottan sérült emberekkel való munkája során. Majd pár év múlva Asperger-szindrómás és nem beszélő autista emberekre is adaptálta a módszert. Menet közben egyre több művész, táncterapeuta és testtudati oktató csatlakozott a munkához, ezzel bővítve az Artman Egyesület módszertanát. Jelenleg több, csak külföldön elérhető iskola metodikáját alkalmazzuk a foglalkozásokon, köztük a Body Mind Centering-et, a Laban Mozgáselemző rendszert, a Skinner Releasing Technique-t.
Én abban az időben jöttem vissza Angliából, ahol szintén autizmussal élőkkel dolgoztam, amikor az Egyesület nyitott volt új szakemberek befogadására. Ekkor az autista mozgás és tánctetápiás csoport elég nagy létszámúra növekedett, ezért egy csoportból kettőt alkottunk. Nagyon izgalmas tapasztalatokat szereztünk mindkét csoportban. Például voltak olyan csoporttagok is, akik számára eleinte nagy kihívást jelentett, hogy bent maradjanak a térben a társaikkal. Ez a folyamat következtében egyre többször és hosszabban megvalósult. A foglalkozás elején és végén volt egy nyitó-és záró kör, ahol a jól beszélő autistákkal meg tudtuk beszélni, hogy ki hogyan érkezett, és a végén is meg tudták osztani a tapasztalataikat. A beszéddel nem kommunikáló fiatalok csoportjában pedig mindenki személy szerint kapott figyelmet, teret arra, hogy mozgással, hangokkal fejezze ki magát.
Miközben néztem az előadást, arra gondoltam, micsoda fegyelem, extra koncentráció szükséges az egészséges előadóktól, hogy sérült társaikra figyeljenek, és nemkülönben a fogyatékkal élő művészek részéről, hogy ilyen tudatosan legyenek jelen a színpadon. Hogyan választjátok ki a fiatalokat a művészeti munkára?
Vannak olyan előadásaink, amelyek hosszú, akár több éves terápiás és közösségi művészeti csoportfolyamatból formálódnak. Ilyenek például a Tánceánia Együttes előadásai. Ezekben az esetekben a koncentrált színpadi jelenlét a folyamatnak köszönhető. Emellett vannak olyan darabok, amelyek rendezői koncepcióra készülnek, mint a noPARA est előadásai. Itt a rendező saját ötletei mentén válassza ki a sérült résztvevőket. Általában ezeket a munkakapcsolatokat is megelőzi egy hosszú, terápiás jellegű folyamat. Tehát a közös alkotás alapja mindig egy jól megalapozott, bizalom teli kapcsolat az alkotók között. Ezzel együtt egy próbafolyamatot végigvinni minden esetben komoly vállalás, nem önállóan élő fogyatékos előadók esetén a szülők részéről is nagy elköteleződést igényel, akik hetente többször hozzák-viszik a fiatalokat. De a befektetett energia sokszorosan megtérül a közös alkotás és a sikeres előadás örömében.
Minden nyilvános fellépésetek egyfajta „érzékenyítés” a társadalom számára, de a Beszélj rólam, és a Kétség című darabjaitok kifejezetten középiskolások számára van meghirdetve. Hogyan fogadják a fiatalok az előadásokat?
Tartottunk tőle, hogy a fogyatékosság felvállalása és megmutatása esetleg nehezen lesz feldolgozható a fiatalok számára. Az előadás utáni visszajelzésekből azonban az derült ki, hogy sokan mélyen megérintődtek, és fontos élmény volt számukra. Ezen tapasztalatok mentén tudatosan keressük azokat a tevékenységeket, amellyel specifikusan tudjuk alkalmazni a darabjainkat, munkánkat, mint érzékenységet, nyitottságot elősegítő tevékenység. A közelmúltban jártunk az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, és tervezzük, hogy több iskolába is elmegyünk.
Legutóbb a Marczibányi téri Művelődési Házban a fenti két előadást mutattuk be, a közönség soraiban együtt ült sérült és egészséges gyerek. Úgy gondolom, hogy ne csak színpadon, de a közösségi terekben is bátran legyünk együtt, hiszen ez is hozzátartozik az elfogadáshoz. Szeretnénk folytatni ezt a munkát, mert több, fiataloknak szóló összeállításunk is van, és csak rendszeres jelenléttel lehet a többségi társadalomban elérni a szemléletváltozást.
Aki pedig kíváncsi a különleges művészi munkára, az június 25-én a Múzeumok éjszakáján megtekintheti a Tánceánia együttes Álompart című előadását a Magnet közösségi házban. Aki pedig résztvevőként is megismerkedni a módszerükkel, az 2016. November 20-án a Trafó Kortárs Művészetek Házába egész napos szakmai nyílt napon vehet részt, ahol együtt mozoghatnak, beszélgethetnek fogyatékos és ép művészekkel.
Az egyesület munkáját támogatni is lehet, a „Fogadj örökbe egy csoportot” programjukkal. Részletek a honlapon olvashatók.
