Együtt menne a Barcához a két Chelsea-csillag, megint kaphat egy gyomrost az MU – külföldi körkép

ANGLIA

Liverpool: A Fulham elnöke is elismerte, hogy a klub érdekében el kellett engedniük Fabio Carvalhót, aki 5 millió fontért (plusz 2,7 millióért bónuszok teljesülése esetén, valamint 20%-os jutalék a következő eladásából) vált klubot, és csatlakozik a Poolhoz. (Fabrizio Romano)

Chelsea: A Chelsea két spanyol válogatott védője, a 32 éves Cesar Azpilicueta és a 31 éves Marcos Alonso a Barcelonához szeretne csatlakozni. (Mundo Deportivo)

Manchester United: A Red Bull Salzburg 20 éves német válogatott támadója, Karim Adeyemi állítólag visszautasította a Manchester United ajánlatát és a Borussia Dortmundban folytatja pályafutását. A német Sport Bild információi szerint a Borussiánál 5 millió euró lesz az éves fizetése, az MU pedig hiába kínálta ennek a dupláját, kilenc milliót.

“Még nem végeztem” – így fogalmazott a Brentford elleni 3-0-s győzelem után Cristiano Ronaldo. Ezzel sokak szerint a portugál klasszis a jövőjére utaló kifejezést tett, és ezzel üzente a szurkolóknak, hogy a következő szezonra is marad. Ralf Rangnick is megerősítette mindezt, aki azt mondta: “Még egyéves szerződése van, és amennyire én tudom, Cristiano jövőre is itt lesz.”

Tottenham: A Spurs az RB Leipzig 20 éves horvát játékosát, Josko Gvardiolt, vagy az Inter 23 éves olasz válogatott védőjét, Alessandro Bastonit venné célba nyári erősítésként a védelembe. (The Athletic)

Everton: A liverpooliak a nyáron 50 millió fontért már hajlandóak eladni 24 éves brazil támadójukat, Richarlisont, sőt, nagyon bíznak is abban, hogy kapnak is egy ilyen léptékű ajánlatot. (Football Insider)

Brentford: Már tárgyaltak Christian Eriksenről a szerződéshosszabbításról, ezt Thomas Frank menedzser is megerősítette. A játékos a szezon végén dönt majd a jövőjéről. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Tottenham is visszacsábítaná a dán klasszist.

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: Bár David Alaba nem vett részt a legutóbbi két edzésen, ő is ott van a Manchester City elleni BL-elődöntős visszavágó meccskeretében. (Marca)

Carlo Ancelotti a Prime Videónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Real Madrid-korszaka után várhatóan abbahagyja az edzősködést, hogy több időt tölthessen családjával. Igaz, emellett azt is mondta, hogy ha a Real 10 évig szeretné őt mesterének, akkor szívesen irányítja addig a csapatot, valamint egy esetleges szövetségi kapitányi megbízatást sem utasítana el.

Barcelona: Xavi fontos szerepet szán Sergio Busquetsnek, aki így minden bizonnyal a következő szezonra is marad, és majd csak azután igazol Amerikába, ahol számos MLS-csapat érdeklődik iránta. (Fabrizio Romano) A Manchester United és a PSG is mesés fizetéssel csábítja Ousmane Dembélét, az angolok nettó 10-15 millió, a franciák akár 17 millió eurót is megadnának neki. (El Chiringuito) A klub a nyáron mindenképp szeretne megszabadulni Riqui Puig-tól. A katalánok szeretnék, ha nemcsak kölcsönben, hanem végleg távozna a játékos, de kérőkről egyelőre nem hallani. (Sport)

OLASZORSZÁG

AC Milan: A nyáron megpróbálják megszerezni a Manchester United és az angol válogatott 29 éves támadó középpályását, Jesse Lingardot. (ESPN)

Juventus: Azzal, hogy a Juve bebiztosította BL-indulását, arra is jogot nyert, hogy aktiválja a Federico Chiesa szerződésében lévő záradékot, és 40 millió euróért végleg is megszerezze a jelenleg sérüléséből lábadozó játékost. A torinóiak természetesen élnek is ezzel a lehetőségükkel. (Goal)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Uli Hoeness, a Bayern tiszteletbeli elnöke 100 százalékig garantálta, hogy Robert Lewandowski a következő szezonban is a bajorokat erősíti majd. (BR)

Új, 2024-ig szóló szerződést írt alá Thomas Müller, a Bayern München világbajnok német futballistája. A 32 éves támadó – akinek jövő nyáron jár volna le a szerződése – teljes profi pályafutását a münchenieknél töltötte, 2008-as bemutatkozása óta 624 tétmérkőzésen lépett pályára a csapatban, ezeken 226 gólt és 242 gólpasszt jegyzett. A mostani idényben Müller 43 mérkőzésen játszott, ő lett a Bundesliga történetének első mezőnyjátékosa, aki elérte a 300 győzelmet, valamint elsőként ünnepelhetett 11 bajnoki címet. Müller a Bayernnel a bajnoki elsőségek mellett kétszer nyert Bajnokokok Ligáját, hatszor pedig Német Kupát. (MTI)

Borussia Dortmund: A Real Madrid támadója, Luka Jovic a hírek szerint beajánlotta magát a sárga-feketékhez, miután a spanyol bajnokságban közel sem megy annyira neki a játék, mint a Bundesligában. (Sport1)

RB Leipzig: Gulácsi: “Kiábrándító” – a magyar kapus és Orbán is kiakadt a sokmillió eurós fiaskó után

A lipcseiek 24 éves osztrák középpályása, Konrad Laimer a Tottenham, a Liverpool és Bayern München célpontja is egyben. (Kicker)