Ekkor jöhet a biztonságosabb Pirelli

F1

2016. augusztus 26. péntek, 20:50

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Pirelli

Miután a spái szabadedzésen kipróbálták őket, a Pirelli javaslata alapján a Nemzetközi Automobil Szövetség eldöntötte, mikortól engedélyezi az olaszok biztonságosabb F1-es abroncsait.

A Pirelli két extra, jelöletlen gumiszettet bocsátott a versenyzők rendelkezésére a Belga Nagydíj pénteki napján, de nem volt kikötés, hogy használatba is vegyék azokat. Ennek ellenére számtalan pilóta autózott velük, és a gumigyártó is elérte célját, hiszen be akarta bizonyítani, hogy az új konstrukció nem okoz teljesítménybeli lemaradást. Mindazonáltal további terveik között szerepel, hogy a szezon utolsó szakaszában éles körülmények között is be fogják vetni ezeket a gumikat. A gond csak az, hogy a csapatok már kiválasztották a gumikat ezekre a versenyekre, ezért egy külön megegyezésre van szükség az FIA-val – miután Monzában is pályára vitték a prototípusokat.

Ha a Nemzetközi Automobil Szövetség rábólint, akkor a csapatok Malajziától kezdve már ezeket a gumikat használhatják. „Most teszteljük a prototípusokat – egy lágy konstrukcióról van szó, melyet azzal a céllal is terveztünk, hogy ne hozzon teljesítménybeli romlást” – idézte a Motorsport.com a Pirelli technikai vezetőjét, Mario Isolát. „Házon belül is kipróbáltuk őket, és arra az eredményre jutottunk, hogy sokkal inkább véd a külső behatásokkal szemben és sokkal ellenállóbb.”

„Ezért is akartuk itt kipróbálni őket, ahogyan Monzában ismét tesztelni akarunk majd. Jelenleg benyújtottunk egy kérvényt az FIA-hoz, hogy további prototípusokat is bevethessünk majd ott. Ha sikeresek leszünk – nem sértetlenség tekintetében, hiszen ezt bebizonyítottuk a házon belüli tesztekkel -, ha a pilóták pozitívan nyilatkoznak a teljesítményről és az abroncsok kezelhetőségéről, akkor az a tervünk, hogy Sepangban bevethessük az új specifikációt.”

Isola úgy véli, hogy a pilóták első reakciója az volt, hogy a változtatás nem befolyásolta a teljesítményt. „Néhányan azt mondták, nem éreztek különbséget, ami remek kiindulási pont, de minden pilóta és minden autó adataira szükségünk van, mert ha szezon közben módosítunk, minden csapat beleegyezése kell hozzá – máskülönben az FIA-hoz kell mennünk, és a biztonságra kell hivatkoznunk. Ha mindenki egyetért ez ügyben, akkor a változtatás automatikus lesz. Ha a pilóták nem éreznek különbséget, és sikerül javulni biztonság terén, és jobban ellenáll majd az erőhatásoknak, akkor probléma nélkül bevezethetjük.”

A Motorsport.com információi szerint ezt a változatot akár 2017-ben is használhatják majd a csapatok. „Rájöttünk, hogy egy versenyhétvégén belül a csapatok nem tudnak kifejezetten nekünk tesztelni, de ez mindenki számára fontos, és része a folyamatos fejlődésünknek. Ha ez a megoldás sikeresnek bizonyul, akkor számításba vesszük a jövő évi abroncsok fejlesztésénél is” – tette hozzá az olasz.

Forrás: www.formula.hu – RSS