Ekkor röffentik be a Haas motorját

F1

2016. február 2. kedd, 16:59

Hamarosan, még a hivatalos F1-es tesztek megkezdése előtt feldübörög a Haas újonnan épített, 2016-os versenygépének motorja, jelentette be az istálló csapatfőnöke.

A 2016-ban debütáló istálló jelenleg gőzerővel a kasztnin dolgozik, hogy február 15-ére problémák nélkül kerülhessen bele a Ferrari-erőforrás. A csapatok egy héttel ezután küldik pályára az új autókat Barcelonában, ekkor már részletesebb információkat, adatokat kapnak majd a versenygépek működéséről.

 Steiner

„Február 15-re tervezzük a beindítást” – nyilatkozta a csapatfőnök, Gunther Steiner. „Most már a mérföldkövekről szól minden. A legutóbbi, amit elértünk, az a törésteszt volt, ami jól sikerült, szóval adott egy kis önbizalmat a mérnöki csapatnak. A beindítás lesz a következő jelentős lépés a Haas történetében, aztán pedig az, hogy először vigyük pályára az autót, majd pedig az első rajt. De az indítás nagyon sokat jelent számomra. Izgalmas, ez egy olyan dolog, amit nagyon várunk.”

Az újonc csapat versenyzőinek, Esteban Gutierreznek és Romain Grosjeannak február 22-én jön el a várva várt nap, amikor végre kipróbálhatják versenygépüket. „Ők abban a fázisban vannak, hogy fizikailag felkészüljenek a bajnokságra. Szimulátoroznak is, de minden az üléspróbával kezdődik majd, amire jövő héten kerül sor. Kapnak egy ülést, aztán nekiindulnak a versenyzésnek. Aztán eljön a pillanat, amikor az egész valósággá válik” – mondta a csapatfőnök. 

Forrás: www.formula.hu – RSS