EKL: A DAC-nak 142 éves klubot kell legyőznie a továbbjutáshoz

Azok után, hogy a Fradi ellenfelet kapott a Bajnokok ligája első selejtezőkörének sorsolásán, kisorsolták az Európa Konferencia Liga első selejtezőjének párosításait is, utóbbiban a DAC is érdekelt volt.

Az már korábban kiderült, hogy a DAC kiemeltként lép a sorozat második idényébe, és hogy ellenfele a következő öt csapatból kerül ki: Víkingur Gøta (Feröer-szigetek, 2.500-ás együttható), S.P. Tre Fiori (San Marino, 3.000),  Sligo Rovers FC (Írország, 1.625), Cliftonville FC (Észak-Írország, 2.000), FC Santa Coloma (Andorra, 5.500).

A Dunaszerdahely 14. európai ellenfele végül az északír élvonal ezüstérmese, az 1879-ben alapított Cliftonville lesz, amely egyetlen ponttal maradt el a bajnok Linfield mögött.

Az EKL első selejtezőjének mérkőzéseit július 7-én és 14-én rendezik. Az első találkozót a MOL Arénában játssza a DAC, a visszavágót pedig az ellenfél otthonában, Belfastban rendezik.

Fradi: “Már a kazahok is képesek jó focit játszani” – Csercseszov és Hajnal is tart az utazástól és a körülményektől