EL/EKL: Az MU megszenvedett Langékkal, Schäfer kiállítása ellenére is nyert az Union – eredmények, videók

A Lang Ádámmal felálló Omonia ugyan vezetett, de végül 3-2-es vereséget szenvedett otthon a Manchester Unitedtől a labdarúgó Európa Liga csoportkörének harmadik, csütörtöki fordulójában. A Premier League-ben szereplő gárda a csereként pályára lépő Marcus Rashfordnak köszönhetően fordított, az angol válogatott támadó két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

A Bundesliga-éllovas Union Berlinben Schäfer András ezúttal is kezdőként kapott lehetőséget, a válogatott középpályás azonban az első félidő óriásit hibázott, utolsó emberként cselezte el magát, majd lerántotta ellenfelét, amiért kiállították. A találkozó a második játékrészben közel 20 percre félbeszakadt, miután a két szurkolótábor pirotechnikai eszközökkel dobálta egymást. A folytatás után végül az emberhátrányban futballozó Union Sheraldo Becker révén megszerezte a három pontot, egyúttal az első győzelmét a sorozatban. (MTI)

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló:

A csoport:

FC Zürich (svájci)-PSV Eindhoven (holland) 1-5 (Okita 87., ill. Vertessen 10., 15., Gakpo 21., 55., Simons 35.)

A PSV kiütéses győzelme

C csoport:

HJK Helsinki (finn)-Ludogorec (bolgár) 1-1 (Hetemaj 55., ill. Tissera 10.)

D csoport:

Malmö (svéd)-Union Berlin (német) 0-1 (Becker 68.) Kiállítva: Schäfer 46. – Union

Becker gólja

E csoport:

Sheriff Tiraspol (moldovai)-Real Sociedad (spanyol) 0-2 (D. Silva 53., Elustondo 62.) Kiállítva: Kyabou 61. – Sheriff
Omonia (ciprusi)-Manchester United (angol) 2-3 (Ansarifard 34., Panagiotou 85., ill. Rashford 53., 84., Martial 63.)

Így kaptak ki Langék

F csoport:

Sturm Graz (osztrák)-SS Lazio (olasz) 0-0 Kiállítva: Gazibegovic 81. – Sturm

H csoport:

AS Monaco (francia)-Trabzonspor (török) 3-1 (Ben Yedder 14., 45+2., Disasi 55., ill. Bakasetas 72.) Kiállítva: M. Gómez 11. – Trabzonspor

Így nyert a Monaco a Fradi csoportjában


A West Ham United 1-0-ra nyert a belga Anderlecht vendégeként a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének csütörtöki harmadik fordulójában, így százszázalékos mérleggel vezeti a B csoportot. Az angol együttes győztes gólját az olasz válogatott Gianluca Scamacca szerezte a mérkőzés 79. percében.

Az örmény Pjunik Jereván – amely története során először szerepel valamely európai kupasorozat főtábláján – 2-0-ra verte a litván Zalgiris Vilnius csapatát, míg a koszovói Ballkani hétgólos összecsapáson diadalmaskodott 4-3-ra a török Sivasspor otthonában. (MTI)

Európa Konferencia Liga, csoportkör, 3. forduló

B csoport:

RSC Anderlecht (belga)-West Ham United (angol) 0-1 (Scamacca 79.)

Scamacca győztes gólja

Silkeborg (dán)-FCSB (román) 5-0 (Klynge 3., Kusk 7., Helenius 35. – 11-esből, Thordarson 58., Adamsen 71.)

C csoport:

Lech Poznan (lengyel) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 0-0

D csoport:

Slovacko (cseh)-Nice (francia) 0-1 (Pepe 54.)

E csoport:

Dnyipro (ukrán)-Vaduz (liechtensteini) 2-2 (Dovbyk 5., Pikhalyionok 78., ill. Fehr 26., Gasser 47.)

F csoport:

Molde (norvég)-Shamrock Rovers (ír) 3-0 (Brynhildsen 10., 49., Hussain 58.)

G csoport:

Sivasspor (török)-Ballkani (koszovói) 3-4 (Ulvestad 1., Yesilyurt 75., Yatabare 91., ill. Thaqi 20., Potoku 31., Korenica 66., Krasniqi 94.)

H csoport:

Pjunik Jereván (örmény)-Zalgiris Vilnius (litván) 2-0 (Juninho 43., Otubanjo 61.)

EL/EKL: Kerkez győztes gólpasszt adott, a Qarabag kiütötte az Olimpiakoszt – eredmények, videók