EL-sorsolás: Jól ismert bajnokcsapat is jöhet a Fradinak, ha kemény falat lesz a Slavia a BL-ben

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Slavia Praha elleni továbbjutása esetén a Ferencváros a kolozsvári CFR vagy a svájci Young Boys csapatával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában.

A BL-sorsolást követően nem sokkal pedig az is kiderült, hogy a Ferencváros-Slavia Praha párharc vesztese az Európa Liga selejtezőjébe kerül, ahol majd a negyedik, utolsó fordulóban

a horvát Dinamo Zagreb és a lengyel Legia Warszawa párharc vesztesével mérkőzik.

Mint ismert, a Fradi 2019 nyarán a BL-selejtező 3. körében került össze a Dinamóval, amely akkor 5-1-es összesítéssel jutott tovább, majd 2020 szeptemberében ismét a BL-selejtező harmadik körében sorsolták össze a két csapatot, akkor hazai pályán 2-1-re nyertek a zöld-fehérek.

A két EL-találkozót augusztus 19-én és 26-án játsszák, az első meccsen a Ferencváros vagy a Slavia lesz a pályaválasztó. A győztesek az EL-ben, a vesztesek a Konferencia Ligában játszhatnak a főtáblán.

EKL: Megvan, melyik csapat ellen játszhat a csoportkörért az Újpest, ha legyőzi a Baselt