Eladó a legjobb kanyarokból álló F1-es álompálya

Martin Brundle és a pálya (Forrás: TopGear)

Martin Brundle és a pálya (Forrás: TopGear)

A korábbi F1-es versenyző és Le Mans-i 24 órás győztes Martin Brundle manapság a brit Sky Sports televízió kommentátoraként dolgozik, s eredetileg a tévé számára tervezte meg álompályáját, melyet aztán elektromos autópályaként a valóságban is felépítettek. Összesen 177 elemből állt össze, s az óramutató járásával ellentétes irányú vonalvezetése 44 kanyart tartalmaz, melyek mindegyike egy létező forduló valamely aktuális F1-es pályáról. Így többek között megtalálható rajta a monacói Casino-kanyar, a monzai Ascari-sikán, a kanadai Bajnokok Fala, vagy például a silverstone-i Copse-kanyar. További különlegesség, hogy a pályának domborzata is van, ráadásul Szuzukához hasonlóan egy helyen keresztezi is önmagát.

„A csapat arra kért, tervezzem meg az álompályámat a 2015-ös 19 helyszín alapján. Az első dolog, amit akartam, hogy a pálya nyolcas formájú legyen, mint a szeretett Szuzukánk. És az is az álmom volt, hogy egy sor kanyar kövesse egymást olyan emelkedőkön, mint az austini egyes kanyar, mely aztán a brazíliai Senna-S lejtőjébe megy át, hogy aztán a félelmetes silverstone-i Copse-ba vezessen. Megépítettük ezt a modellt, és pár kör erejéig ezzel visszatérhettem a gyerekkoromba” – magyarázta Brundle.

A Sky Sports és a gyártó Scalextric úgy döntött, augusztus 28-án a hampshire-i CarFesten elárverezik alkotásukat, melyet aztán az eseményen két napon át még a nagyközönség is kipróbálhat. A bevételt a beteg gyerekek megsegítésére fordítják majd.

Így épült fel az álompálya

Forrás: www.telesport.hu – RSS