Elbert: A Nyíregyházán összerakott modell működik!

Nyíregyházán öt évre tervezett, aztán egy lett belőle: menesztették az NB II-ben dobogóért küzdő​ futballklub sportszakmai ügyvezetőjét és szakmai igazgatóját. A változásokról ​D​r. Elbert Gábor volt ügyvezető számolt be a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A sportvezető elmondta, volt egy gazdasági ügyvezető váltás, és onnantól minden megváltozott Nyíregyházán. „Érezhető volt, hogy az a cél, bebizonyítsák, hogy mi nem jó munkát végzünk, és nem vagyunk tisztességesek. Egy olyan 10 meccses szériát követően, amikor a csapat nem kapott ki, jött egy Mosonmagyaróvár elleni vereség, és onnantól felgyorsult minden. Holott óriási lelkesedéssel álltunk neki annak, hogy építünk valami olyat Nyíregyházán, amilyen Magyarországon nincs, és a számok, valamint a visszajelzések azt mutatják, hogy jó úton indultunk el. Összességében, ha pozitívumot keresünk a történetben, akkor az az, hogy a modell, amit összeraktunk, működik, és így ​bárhol ​megcsinálható” – mondta Elbert.

A sportvezető kitért arra is, hogy a terv az volt, hogy 5 év alatt egy olyan klubot építenek, amely stabil NB I-es csapattal rendelkezik. „Az első csapat, amikor odakerültünk, akkor a kiesés ellen küzdött, most pedig a dobogóért harcol, elindítottuk a női labdarúgást egy év után az MLSZ Kiemelt Képzési Központtá nyilvánította​, és az utánpótlást is átszerveztük​, ami biztosíthatja a klub jövőjét​” – sorolta Elbert Gábor, aki hangsúlyozta: ebben a szezonban ifjabb Bene Ferenccel, a volt szakmai igazgatóval, amivel csak tudják, segíteni fogják Lucsánszky Tamás edző munkáját.

Dr. Elbert Gábor korábban a Pécs, valamint a Paks vezetőjeként is dolgozott a magyar futballban.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS