Eldőlhet az alapszakasz-győztes kiléte!

A Titánok Szekszárdra látogatnak, a Gladiators a Gorillaz-t fogadja a Bodri Pincészet Divízió I-ben.

Fordulóponthoz érkezett a másodosztály! Ezután a hétvége után már csak egy veretlen csapat marad majd ebben az osztályban, így ezzel eldőlhet, hogy ki nyeri meg az alapszakaszt.13116053_1180227918668673_1678795973927193414_o

Az első helyért a Gladiators és a Gorillaz küzd meg Rákócziújfalun. A hajdúságiak ugyan az elmúlt két idegenbeli meccsüket megnyerték, de döcögött a támadójátékuk. Viszont Roják Richárd nem veszített a lendületéből és kiemelkedően teljesített eddig. A Gorilláknak nagyon oda kell figyelniük, hiszen a debreceni válogatott futó eddig minden idei Divízió I-es összecsapásán minimum két touchdownt szerzett. Bár az idegenbeli formája nem a legjobb a Gladiators-nak, hazai pályán eddig mindig megszórta ellenfelét, mivel 40 pont alatt nem állt meg. De természetesen a védelmet is ki kell emelni, amely az elmúlt két összecsapáson fontos szerepet játszott az együttes két sikerében.SONY DSC

A Gorillák idén nem is lehetnének jobb formában! Minden meccsükön ontják a pontokat. Az offense változatos és trükkös akciókat vezet, tehát Grátz Vilmos keze munkája szokás szerint látható ezen az alakulaton. Talán egyetlen jelentős hiányzója lehet Dunaújvárosnak Hegedüs Dániel személyében, akinek a keze sérült meg, de ahogy láthattuk a Cowbells 2 ellen, az ő pótlását is megoldotta a Gorillaz. A fizikailag erős védelem pedig úgyszintén remekel, idén a Gladiators-hoz hasonlóan lehozott egy összecsapást, amin nem engedett pontot. Az biztos, hogy a Divízió I. egyik legizgalmasabb csatáját láthatjuk majd Rákócziújfalun, hiszen itt a veretlenség és akár az alapszakasz első helye lehet a tét!

Fotók: Kárpáti Gábor, Pásztor Péter

Gladiators-Dunaújváros Gorillaz
Időpont: május 15. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Felszabadulás úti sportpálya (Rákócziújfalu, Felszabadulás út 31.)
Belépő: ingyenes

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: Egy rendkívül fizikális csapatról van szó, ahol olyan tapasztalt játékosok vannak, akik már rég óta együtt játszanak, így nagyon összeszokottak. Nekünk viszont egy fiatalosabb lendületünk van, és nagyon éhesek vagyunk a sikerre. Van néhány sérültünk, de ez nem azt jelenti, hogy most sokat variálunk. Több olyan játékosunk is van, akik ugyanolyan minőségi játékot tudnak produkálni, mint akik kiestek. És kiemelném, hogy harcra készek. Nyilván jó a hazai arányunk, hiszen eddig 40 szerzett pont felett teljesítettünk, de most nem az lesz a lényeg, hogy ezt a jó sorozatot tartsuk, hanem nyerjünk. A tavalyi ezüstérmes ellen pályára lépni csak jobban motivál minket.

Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz elnöke:A Gladiators elleni meccs lesz az alapszakasz „fénypontja”, itt fog kiderülni mennyit is érünk valójában. Ritkán lehet az alsóbb osztályokban támadófalakat dicsérni, de náluk igazán impozáns dolgokat láthatunk ezen a téren is, fel lesz adva a lecke a védelmünknek. De ez igaz visszafelé is, az a csapat fog nyerni, amelyik limitálni tudja az ellenfél támadósorát. Ki-ki meccsre van kilátás, érdemes lesz megnézni.

 

Az első hazai sikerért mennek

Nem lehet mondani, hogy unalmas mérkőzést láthat az, aki Szekszárdon kilátogat a Bad Bones és a Titans összecsapására, hiszen ennek az összecsapásnak a győztese egyértelműen közelebb kerülhet a rájátszáshoz.DSC_9358

A Szekszárd Bad Bones eddig két győzelemmel és egy vereséggel áll a tabella negyedik helyén, mindössze a bajnokaspiráns Dunaújváros Gorillaz verte meg a Rosszcsontokat. Viszont az együttes legutóbb elgázolta a Budapest Wolves második számú alakulatát és simán nyert 55-0-ra. Az offense egyelőre sziporkázik Sződy Ferenc és Kovács Sándor kezei alatt és egyértelműen bebizonyította, hogy van helye a Divízió I-ben. Ugyan a védelem eddig 44 pontot engedett, de a krónikákhoz hozzátartozik, hogy ebből 38-at a Gorillák vittek. A Bad Bones-nak jó esélye van arra, hogy hazai pályán megszerezze idei első sikerét.13113032_1180226378668827_3951663515478927193_o

A Titánok eddig szoros meccseket vívtak a szezonban, ebből kettőt behúztak, egyet pedig elvesztettek, éppen a másik bajnokjelölt Gladiators ellen. Viszont egyértelműen kijelenthető, hogy nem esélytelenek Szekszárdon, hiszen a defense-üket nehéz áttörni, köszönhető ez Patrick Dansdillnek is, akinek az érkezése nagyban megerősítette a csapatot, de a támadósor sem szokott lazsálni, bár legutóbb csak Göbölyös Gábor field goaljai hoztak pontot a Titans-nek. Mindenesetre, Kollár Balázs együttese a győzelemért utazik Szekszárdra, de a védelemből lesz egy fontos hiányzó is, Szabó Lóránd, aki egy durva szabálytalanság miatt kiállítatta magát az előző találkozón.

Fotók: Barka Bálint Tarzi, Pásztor Péter

Szekszárd Bad Bones-Budapest Titans
Időpont: május 15. (vasárnap), 15.00
Helyszín: Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont (Szekszárd, Keselyűsi utca 3.)
Belépő: ingyenes

Sződy Ferenc, a Szekszárd Bad Bones vezetőedzője: A Budapest Titans eddig játszott egy szoros meccset a Bulldogs ellen és a Renegades ellen is, majd szerintem a vártnál kisebb arányban kapott ki a Debrecen Gladiators-től. Viszonylag nehéz így az erejüket belőni, azonban az biztos, hogy van egy agilis védelmük, és az offense is meccsről meccsre javuló formát mutat a videók alapján. Ugyanúgy 2-1-es mérleggel állnak, mint mi és számukra is létfontosságú lesz a vasárnapi meccs végkimenetele. A magam részéről azt gondolom, hogy a pünkösdi meccsünkön múlik, hogy sikerül-e rájátszást érő helyezést elérnünk, vagy az alapszakasz végén a szezonunk is véget ér. Mindenesetre – bár sérülésektől kissé megtizedelt rosterrel – ugyanúgy készülünk a Titans ellen, mint bármelyik másik alapszakasz mérkőzésre, ilyenkor nincsenek korábbi meccsek, nincsenek továbbjutási esélyek, csak a soron következő összecsapásra szabad fókuszálnunk, csak azt kell megnyernünk. Ha jól játszunk vasárnap, ha koncentráltak vagyunk és összeszedettek, akkor megszerezhetjük az idei első hazai győzelmünket.

Kollár Balázs, a Budapest Titans vezetőedzője: A Rosszcsontokkal egyszer találkoztunk eddig egy barátságos mérkőzésen Mindenképpen nyerni szeretnénk. Ezzel a hozzáállással megyünk erre a mérkőzésre. Nehéz feladatnak tűnik, de mindent megteszünk a győzelem érdekében. Sérülések tömkelegével küzdünk. De ki nem.

Forrás: http://mafsz.org – RSS