Klubcsapatához közeli sajtóinformációk szerint eldőlt, hogy a kölcsön után végleg maradhat csapatánál a magyar válogatott középpályása…
(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
A spezia1906.com portál úgy tudja, hogy a magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám kölcsönszerződésében szereplő vásárlási opció automatikusan életbe lépett azzal, hogy csapata, a Spezia biztosította bennmaradását az olasz másodosztályban (Serie B).
A 28 éves középpályás az idény első felében kevés játéklehetőséget kapott a szintén Serie B-s Pisánál, ezért döntöttek a kölcsönadása mellett. Nagy a bennmaradásért küzdő Spezia színeiben újra korábbi edzője, Luca D’Angelo kezei alatt dolgozhatott, a szakember pedig alapemberként számolt a védekező középpályással. A magyar labdarúgó az idény második felében 16 bajnokin lépett pályára új csapatában.
Nagy 2015 óta 79 mérkőzésen szerepelt a magyar válogatottban, az előző két Eb-szereplő csapatnak is stabil tagja volt.
fociclub
A Eldőlt a magyar válogatott kulcsjátékosának sorsa – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.