Eldőlt, a szezon végéig Gattuso marad az edző

Állítólag a Milan vezetősége úgy döntött, hogy az elmúlt időszak eredményei ellenére négy fordulóval a vége előtt nem meneszti Gennaro Gattusót a kispadról.

Az utóbbi másfél hónapban jelentősen visszaesett a csapat teljesítménye és az Inter elleni elveszített derbit követően mélyrepülés következett. A Milan a legutóbbi 7 bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni, továbbá 2 döntetlen és 4 vereség a mérleg. A piros-feketék az Olasz kupában kikaptak a Lazio ellen és nem jutottak be a fináléba, míg a hét zárásaként 2-0-ra elveszítették a Torino elleni meccset.

Ezzel a vereséggel a csapat több mint három hónap után lecsúszott a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyről. Mostanra nem csupán a BL, hanem az Európa Liga-kvalifikáció is veszélybe került.

A Torino elleni vereséget követően veszélybe került Gattuso állása. Az összecsapást követően másfél órán keresztül tartott a megbeszélés, Leonardo nem fogta vissza magát az öltözőben és erőteljesen felemelte a hangját a pályán látottakkal kapcsolatban. A MilanNews hétfő délelőtt megerősítette, hogy Gattuso irányítja a csapatot a hátralévő 4 mérkőzésen. Ezt a Sportmediaset is megerősítette. A döntés hátterében az állhat, hogy nehéz megtalálni a megfelelő helyettest és a klub nincs meggyőződve arról, hogy jó ötlet lenne Federico Giuntit, a Primavera csapat edzőjét kinevezni Gattuso helyére a következő néhány hétre. Giunti ráadásul kiesésre áll az ificsapattal néhány fordulóval a vége előtt.

A MilanNews megjegyzi: szinte biztosra vehető, hogy Gattuso a szezon végén távozik és a következő idényben új edző fogja irányítani a csapatot.

Gattuso hétfő délután a Casa Milanba érkezett, ahol találkozott a klub menedzsmentjével. Az egy órán keresztül tartó megbeszélést követően a 41 éves tréner elhagyta a klub főhadiszállását. A MilanNews nem sokkal később ismét megerősítette a korábbi értesülését, miszerint jelen pillanatban nem lesz edzőváltás és Gattuso marad a szezon végéig.

A Milan hétfőn a Bolognát fogadja, majd a Fiorentinával, a Frosinonéval és a Spallal játszik.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS