Eldőlt az AC Milan vezetőedzőjének sorsa – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóinformációk szerint az AC Milan vezetősége meghozta a döntését edzője további sorsáról…

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Gianluca Di Marzio számolt be róla, hogy a La Gazzetta dello Sport nyomtatott kiadása a címoldalán tette közzé, hogy az AC Milan vezetősége úgy döntött, hogy a következő idénytől már nem Stefano Pioli lesz az együttes vezetőedzője.

Az 58 éves tréner 2019 októbere óta csaknem 250 mérkőzésen vezette a Rossonerit, a csapat pedig az irányításával megnyerte a Serie A 2021-2022-es kiíyrását, tavaly pedig BL-elődöntőt jtátszott, azonban az idei szezon hullámzó teljesítménye úgy tűnik, hogy a végleges elváláshoz vezet. Pioli vezetésével az AC Milan ebben a szezonban kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből és az Európa-ligába átkerülve is már a negyeddöntő a végállomsát jelentette, miközben a bajnokságban a második hely lehet a legtöbb, amit elérhetnek a városi rivális Inter mögött.

Pioli korábban olyan csapatokat irányított, mint a Bologna, a Lazio, az Inter vagy a Fiorentina, eddigi edzői pályafutása nagy részében középcsapatokat vezetett az élmezőny közelébe, így a milánóiaknál töltött közel ötéves pauzája még akkor is a legsikeresebb munkavállalása lesz, ha belátható időn belül véget ér.

fociclub

A Eldőlt az AC Milan vezetőedzőjének sorsa – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.