Eldőlt: „TAG Heuer motort” kap a Red Bull

F1

2015. december 4. péntek, 10:41

Igaznak bizonyultak a sejtések, amikor Christian Horner a napokban azt nyilatkozta, hogy a McLaren nem fog örülni a Red Bull 2016-os autója nevének, hiszen a tőlük átpártolt TAG Heuer néven futnak majd a Renault motorok.

 inarticle_tagheuerfooter_4123312312

A TAG Heuer persze egy óramárka, amelynek vajmi kevés köze van a Formula-1-es motorok építéséhez. A sportban viszont hosszú évtizedek óta jelen van partnerként, és éppen nemrégiben szakították meg a komoly múltra visszatekintő együttműködésüket a McLarennel, Ron Dennis szerint azért, mert radikális nézeteik voltak a szponzoráció új formáit illetően.

Nos, talán új szövetségesüknél, a Red Bullnál most egy csapásra meg is valósították ezeket a nézeteket, hiszen az istálló motorjainak névadói lettek. A csapat jövő évi modelljeit meghajtó erőforrásokat a Renault fogja szállítani, miután hosszú hónapokon át tartó sikertelen keresgélés után a Christian Hornerék visszasomfordáltak a franciák kegyeibe, tehát ugyanazt a motort fogják megkapni, amit a Renault gyári csapata is használni fog Enstone-ban. Csupán az elnevezése lesz más, ami marketingszempontból biztosan előnyös a csapat számára, és egyúttal fricskát is jelenthet a McLarennek. Egyúttal a Red Bull neve immár nem lesz minden mondatban a Renault-val együtt említve, ami az elmúlt két szezon sárdobálásai után talán mindkét fél számára jó hír.

„A TAG Heuer és a Red Bull két olyan vállalat, amelyek szenvedélyesek a versenyzés iránt, és él bennük a vágy arra, hogy eltérő módon közelítsenek meg bizonyos dolgokat, ez az egyedülálló együttműködés pedig csak további bizonyítéka ennek” – kommentálta a bejelentést Horner. „A TAG Heuer évek óta ikonikus résztvevője a Formula-1-nek, és örömömre szolgál, hogy a velünk kötött partnerség révén tovább folytatják a szerepvállalást a sportban.”

„Ugyanúgy örömmel látjuk, hogy a Renault bejelentette a hosszú távú elkötelezettségét az F1-ben, és szeretnénk nekik megköszönni a 2007 óta tartó részvételüket a csapatunk munkájában. Az Ilmorral kötött technikai partnerségük magabiztossággal tölt el minket is, és már várjuk a 2016-os szezont.”

Forrás: www.formula.hu – RSS