“Elégedettek vagyunk a teljesítménnyel”

Paolo Maldini, a Milan igazgatója nem volt hajlandó kommentálni a játékvezető döntéseit és megjegyezte, hogy a csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott és győzelmet érdemelt egy magas szintű ellenfél ellen.

Csütörtök este 1-1-es döntetlennel zárult a Milan és a Juve párharca az Olasz kupa elődöntőjének első felvonásán. A csapat meglepően pozitív játékot mutatott a bajnoki címvédő ellen és sem a teljesítményre, sem a mentalitásra nem lehetett panasz.

A csapat Ante Rebic góljával jutott előnyhöz, azonban az utolsó percekben Paolo Valeri egy meglehetősen vitatott tizenegyest ítélt a Juventus javára, amellyel Ronaldo egyenlített. A meccs után – mindkét együttes részéről – nagy felháborodást keltett a játékvezető tevékenykedése, azonban Maldini diplomatikusan reagált.

“Elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel, ez egy nagyszerű mérkőzés volt. Megérdemeltük volna a győzelmet egy olyan kiváló képességű ellenféllel szemben, mint a Juventus. Az eredmény miatt csalódottság van, azonban a figyelmünk a teljesítményre összpontosul.” – mondta Maldini.

“Játékvezető? Vannak szabályok, amelyeket értelmezni kell, de a meccs után nem szeretnék a játékvezető döntéseivel foglalkozni és az eltiltottakkal sem. Nem akarok erről beszélni, inkább csak a csapat teljesítményéről. A derbi után még jobb játékot láthattunk és a csapatszellem megváltozott. Nagyszerűen játszottunk és az incidenseken túl erősebben jövünk ki a meccsből.”

“Még mindig javulnunk kell és nem értük el a maximális szintet. Sok gólhelyzetet alakítunk ki, de kevés gólt lövünk, tehát hatékonyabbnak kell lennünk a kapu előtt. Sajnálatos, hogy nem nyertünk, de ilyen a futball.”

“Ibra, Theo és Castillejo is eltiltott lesz, de biztosan lesz tizenegy játékosunk, akikkel ki tudunk állni és harcolni a végsőkig. Nem szabad határokat felállítani. Egy ilyen szintű mérkőzésen előfordul, hogy elragadnak az indulatok és megfeledkezel a fegyelemről. Azt kérjük a játékosainktól, hogy harciasak legyenek és ebből a szempontból a csapat kvalitatív előrelépést tett az elmúlt egy hónapban. Az elveszített derbi mentális szempontból könnyedén megölhetett volna minket, ehelyett egy másik útra léptünk ezen az estén.”

“A Milan a játékosokból, az igazgatókból, az edzőből áll és nem szabad megfeledkezni a szurkolókról sem. Az emberek azt akarják, hogy a Milan újra jó futballt játsszon.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS