Elégtételt követelnek a megvádolt pólósok

petovaryechotv

Az esetleges kártérítést az utánpótlás-nevelésre fordítanák.

petovaryechotv

Mint ismeretes, február végén záródott a két pólósunk ügye azzal, hogy tisztázták magukat az ominózus ügyben. Most Petőváry Zsolt volt az Echo Tv vendége, ahol elmondta: mind anyagi, mind pedig erkölcsi kár érte őket a TAO támogatás véget, amiből működtetik az egyesületet. Hozzátette, a cégvezetők “hátra arcot” mutattak nekik.

230-szoros válogatottunk hangsúlyozta, tettünk feljelentést a bíróságon, elrendeltek nyomozást. Tegnap kaptam egy hírt az ügyvédemtől, aki azt mondta, hogy érdemben nem foglalkozott vele a rendőrség – fűzte hozzá.

Petőváry leszögezte, lesznek szankció. Vajon, meddig mehet el az emberi becstelenség, tudatlanség büntetlenül? – mutatott rá egykori válogatottunk. Értem ezalatt az ügyvédet, aki ezt bedobta a médiába és olyan hangulatot keltett, hogy lincshangulat volt velünk szembe heteken keresztül.

Bármi, ami kártérítést fogunk kapni az utánpótlás-nevelésre és az egyesületükre fordítjuk és a jóhírnevünk visszaszerzésére – hangsúlyozta Petőváry.

A beszélgetésről készült videó:

Elégtételt követelnek a megvádolt vízilabdázók – Petőváry Zsolt – ECHO TV

Minden más: https://www.echotv.hu/musorok/jo-reggelt Tavaly szeptemberben két vízilabdázót hoztak szóba azzal kapcsolatban, hogy zaklattak egy általuk működtetett sportegyesület edzéseit látogató kislányt. Több médium is Kósz Zoltán olimpia bajnok kapust és Petőváry Zsolt 230-szoros válogatott vízilabdázót nevezte meg. Idén februárban azonban a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta az ügyben elrendelt nyomozást, a két sportembert pedig tisztázták a rágalmak alól.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS