Elhunyt Rónai Kálmán, a MOB korábbi tagja


Hosszan tartó betegség után 75 éves korában elhunyt Rónai Kálmán, a Magyar Birkózó Szövetség egykori alelnöke – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózó Szövetség. A sportvezető 1990-2015 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt.

Rónai Kálmán 1947. április 3-án született Bánrévén. 12 éves korában az Ózdi Kohászban kezdett birkózni, majd az Újpesti Dózsában és a Kazincbarcikai Vegyészben folytatta pályafutását. Összesen 12 évig volt első osztályú birkózó.

Sportpályafutása után rendkívül sikeres sportvezetői karriert folytatott. Több mint 30 évig volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei birkózószövetség elnöke, ahol felkarolta és támogatta a megyei kisegyesületeket és rendkívül színvonalas országos bajnokságokat rendezett. 1990-2015 között a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt, 1992-2015 között pedig az MBSZ alelnökeként tevékenykedett. 2013-ban Bay Béla díjjal tüntették ki.

Temetésére 2021. május 10-én, hétfőn, 14 órakor kerül sor Arnóton.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki Rónai Kálmán családjának és a birkózók közösségének.

(MBSZ, MOB)