Elkészült a februári Edzői Clinic Programja!

A két éves képzési ciklus első eseménye 2019.02.23-24-én kerül megrendezésre Diósdon.

A képzéseken való részvétel a játékosok és edzők számára ingyenes, a szállást és étkezést a résztvevők egyénileg oldják meg.

2020-tól kerül bevezetésre az edzői licensz rendszer. Ekkortól csak azok a magyar edzők rendelkeznek majd érvényes edzői licenszel, akik rendelkeznek a sporttörvényi előírás szerinti végzettséggel, illetve az előző évi képzések legalább egyikén részt vettek. Ennek hiányában az edző nem vehet részt hivatalos edzői minőségben a mérkőzéseken egy korosztályban sem, nem kap érvényes licenszt a következő bajnoki évre. Az újonnan bekapcsolódó edzők, edzőjelöltek 2020-tól az első clinic időpontjáig ideiglenes licenszt kaphatnak, illetve igazolt akadályoztatás esetén külön eljárásban is kérhető ideiglenes licensz. A tengerentúli edzőkre a kötelező képzéseken való részvétel nem vonatkozik.

A februári clinicen Linebacker, és Runningaback edzések szerepelnek a programban. Két külföldi szakember fogadta el meghívásunkat, hogy pallérozza edzőinket. Jim Ward és Eric Yuma vezetésével zajlanak majd a tréningek.

Jim Ward:

jwMintegy 40 éves edzői tapasztalattal rendelkezik, melyből a legutóbbi 9 esztendőt Európai top csapatoknál töltötte.

Játékosként All State Safety címet kapott a texasi Canyon High School csapatában, míg főiskolai szinten a Baylor egyetemen és a Tennessee állambeli Carson Newman Collegeban játszott, ahol All Conference Linebackerré választották.

2011-ben két szezonon át vezette Finnországban a Seinajoki Crocodiles csapatát, ahol a két szezonban 20-4-es győzelmi mutatóval egy bajnoki bronz és egy ezüstérem volt a mérlege.
Egy éves Svédországi kitérő után, Prágába került a Black Panthershez, ahol két esztendőn át vezette az európai topcsapatot. Irányításával a Párducok mindkétszer megnyerték a cseh szuperligát: 2015-ben és 2016-ban is aranyérmet szereztek, sőt Ward vezetésével egészen az elődöntőig meneteltek az osztrák topligában, az AFL-ben is. Regnálása idején a prágai csapat egészen #9 helyig jutott Európa Top 20-as csapatlistáján.

A játékosként és edzőként is a linebaker pozícióhoz erősen kötődő Coach Ward olyan szakemberekkel dolgozott együtt, mint az FBS-s Baylor egyetem korábbi vezetőedzője Art Briles, vagy az Alabama, Ole Miss, LSU segédedzője Ron Case, így minden bizonnyal komoly szakmai segítséget nyújt majd a résztvevőknek.

Eric Yuma:

normal_zul_0428

Több mint 10 éves edzői tapasztalattal rendelkezik. Játékosként runningback pozícióban több országban is megfordult. 5 évet játszott Münchenben illetve ugyan ennyi időt töltött braunschweigi New Yorker Lions csapatánál, mint játékos. Egy évet szerepelt az NFL Europe bajnokságban is.

Az edző négyszeres belga bajnok, nyolcszoros német bajnok, és ötször nyerte el csapatával az Eurobowl első helyét.
Jelenleg a New Yorker Lions edzői stábjának tagja, ahol a futókkal foglalkozik. Jelenlegi csapata a legsikeresebb német csapat a német bajnokság történelmében.

Bizonyosan sokat tanulhatnak majd tőlük a magyar edzők és játékosok, érdemes lesz részt venni a képzésen!

A februári Clinic programja a következő:

Névtelen

A Clinic Helyszíne:
DNS Sportközpont
2049, Diósd, Gyár u. 40.

Forrás: http://mafsz.org – RSS