Elkezdődött a Senior bajnokság, világbajnokokkal a vízben

Elkezdődött a Senior bajnokság, világbajnokokkal a vízben

Mérföldkőnek is lehet nevezni, de az biztos, hogy kuriózum a magyar vízilabdasport történetében az, hogy idén először elindult a Budapest Senior Bajnokság.

Az első évben hét csapat küzd meg a Senior bajnokságban, melynek ötletéről és körülményeiről Pázmányi Gábort, a Budapesti Vízilabda Szövetség elnökét kérdeztük: Két-három éve merült fel először néhány játékos és csapat részéről komolyabban, hogy mi lenne, ha rendeznénk egy Senior bajnokságot, de mindezidáig nem volt elegendő csapat ahhoz, hogy azt el is indítsuk, külön a Felnőtt bajnokságtól függetlenül.  Idén azonban már egyértelmű volt rá az igény, aminek bizonyítékaként hét együttes adta le a nevezését. Nem titkolt cél, hogy a két év múlva esedékes budapesti Masters világbajnokságon, ahol a csapatok hazai környezetben játszhatnak majd, szeretnénk, hogy minél több magyar csapat elinduljon. Ennek elősegítéseként, kvázi felkészülésként rendezzük meg a bajnokságot, amihez remélem minél több együttes fog majd csatlakozni.

Mint ahogy az ismert a Vidám Vízilovak idén a 45+ korosztályban megnyerték a kazanyi VB-t, így természetesen ők is ott vannak a mezőnyben, így egy VB címvédő együttest is láthatunk pólózni vasárnaponként.

A legfontosabb szabályokról:
– A pálya mérete egységesen minden mérkőzésen 25 méter,
– a bajnokságban a 30. életévüket már betöltött játékosok szerepelhetnek, de két fiatalabb, a 25. életévét már a bajnokság megkezdése előtt betöltött saját játékos is nevezhető a mérkőzéssorozatra.

Már két forduló lement, két hibátlan csapat van még a hétből, a HETE és az YBL WPC.

Senior bajnokság 3., forduló párosításai:
2015. október 18.:
KVE – Sunday Boys
YBL WPC – Budaörsi UVVSE
HETE – Vidám Vízilovak

Tabella:
1. HETE 6 pont
2. YBL WPC 6 pont
3. Vidám Vízilovak 3 pont
4. BVSC-Zugló 3 pont
5. Sunday Boys 0 pont
6. Budaörsi UVVSE 0 pont
7. KVE

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS