Elmarad a pénteki árvízvédelmi akció

Köszönet a jelentkezőknek!

Elmarad a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Úszó Szövetség  közös árvízvédelmi akciója  – amelyhez a Magyar Atlétikai Szövetség is csatlakozott -, és amelyet péntekre szerveztek a Margitszigetre.

A MOB csütörtöki sajtóközleménye szerint a kezdeményezés nyomán alig tizenkét óra alatt több mint ezer sportoló, edző, sportvezető jelentkezett, ám mivel az árvízvédelmi előkészületek a tervezettnél is jobb ütemben haladnak, s Budapesten a munkálatok jelentős része már befejeződött, a Katasztrófavédelem megköszönte a MOB és a MÚSZ felajánlását, így a péntek reggel 9 órára meghirdetett önkéntes akció elmarad.

„A MOB és a MÚSZ ezúton is köszöni mindazoknak, akik első szóra vállalták a munkát, és biztos abban, hogy a következő napokban, hetekben a sportolók, a magyar sport képviselői még kivehetik részüket az árvízi védekezésből, illetve az árvízkárok enyhítéséből” – olvasható a MOB közleményében.

A Magyar Atlétikai Szövetség is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a szövetség felhívására már jelezték részvételi szándékukat.  (MTI alapján) 

Honlap/mob.hu

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.