Elnököt választ a FINA!

FINA-logo

Szombaton négy évre választja meg a FINA vezető testület tagjait a szervezet.FINA FINA-logo

FINA közlemény: 

Bár a résztvevők a 17. FINA Világbajnokság versenyeire összpontosítanak, fontos nap lesz a FINA történetében a szombat nap, amikor a világ egyik legtekintélyesebb, 109 éves sportszövetsége újabb négy esztendőre megválasztja a vezető testület, a Bureau tagjait.

A legnagyobb figyelem érthetően a két elnökjelölt párharcára összpontosul, az uruguayi Julio. C. Maglione 2009 óta tölti be ezt a tisztséget, kihívója az olasz Paolo Barelli, az európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke, az eddigi FINA-főtitkár.

Magyar szemszögből sem közömbös az eredmény, hiszen ha újfent Maglione kap bizalmat, akkor automatikusan Barelli lesz a FINA Európát képviselő alelnöke.

Gyárfás Tamás Európa második embereként az elmúlt négy évben azért lehetett a FINA alelnöke, mert Barelli a FINA főtitkáraként tevékenykedett, ez a tisztség azonban – egy 2015-ös döntés értelmében – szombaton megszűnik. A sportág legsikeresebb magyar sportdiplomatája ettől függetlenül továbbra is a Bureau tagja marad.

A Bureau egyébként az eddigi 24-ről 25 tagúra bővül, és ezután is a legtekintélyesebb sportvezetők alkotják. A választást követően már az új testület dönt az egyes sportági bizottságok, illetve különféle területekért – sportolók, edzők, létesítmények, média, stb. – felelős grémiumok összetételéről. Ezekbe a bizottságokba összesen 10 magyar pályázik.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS