Élő lánccal a békéért

Az UEFA gyermekalapítványa és a grúz szövetség látványos élő lánccal hívta fel a figyelmet a békéért való összefogás fontosságára.

Az európai labdarúgó-szövetség által idén életre hívott UEFA Foundation for Children nevű alapítvány tavasszal, alakuló ülésén beválasztotta kuratóriumának tagjai közé Csányi Sándort, az MLSZ elnökét is, aki a Csányi Alapítvány létrehozásával itthon már évek óta sokat tett a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokért. Az UEFA alapítványa megalakulása óta több fontos társadalmi kérdésben is megnyilvánult, humanitárius és fejlesztési programokat hozott létre, vagy karolt fel. A kedden Tbilisziben megrendezett Európai Szuperkupa-döntőben 1000 hátrányos helyzetű gyermek és felnőtt kísérőik alkottak élő láncot a Barcelona és a Sevilla játékosaival, valamint a játékvezetőkkel közösen, eljuttatva a „Football United for Peace” üzenetet a stadion közönségének, és a több millió tévénézőnek. A Szuperkupa-döntő igazi futballünnep volt, a Barcelona remek mérkőzésen, hosszabbításban 5-4-re győzte le a Sevillát.

„A labdarúgás óriási lehetőséget jelent a társadalmi egység megteremtésére, és a gyermekek megsegítésére. A gyermekkor a legfogékonyabb időszaka egy ember életének, és abban bízunk, hogy ezeknek a fiataloknak a jelenléte ezen a nagyszabású eseményen, inspirációt jelenthet számukra a jövőjükre nézve” – mondta Michel Platini, az UEFA elnöke.

„Az egység és a béke a társadalom számára roppant fontos üzenetek, és mint alapelvek, nagyon fontosak az UEFA számára. Olyan értékek ezek, amelyek az UEFA gyermekalapítványának is sarokkövei” – fogalmazott Zviad Sichinava, az alapítvány elnöke a tbiliszi kampányról.


Forrás: www.mlsz.hu – RSS