Eloltották a tüzet, folytatódik az oktatás

Élő és elhunyt sportolók emléktárgyai is megsemmisültek a hajnalban Budapesten, a Testnevelési Egyetemen kitört tűzben. Megfékezték a lángokat, az atlétikai csarnok azonban teljesen leégett. Senki sem sérült meg.

UP-info A tervezett nemzetközi szimpóziumot lemondták, és rektori szünetet rendelt el Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, miután a hajnalban kitört tűzvészben a lángok martalékává vált az Alkotás utcai atlétikai csarnok.

A rektor a rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, pótolhatatlan kár érte az intézményt az oktatásban, hiszen megsemmisült a legnagyobb előadó (korábban itt tartotta meg négyszer is honlapunk a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon által támogatott, nagyszabású utánpótlás-konferenciáját), az öltözők, ráadásul a a lángok martalékaivá váltak a sportolók nagy becsben tartott kézlenyomatai is.

A legújabb értesülések a megrázó eseményről.

• Délután a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté arról tájékoztatta az MTI-t, hogy befejeződött a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnokában keletkezett tűz oltása. Már csak két egység maradt a helyszínen, hogy megakadályozzák az esetleges visszagyulladásokat. Közölte: a sportcsarnok épülete életveszélyessé vált, a tetőszerkezete már korábban beszakadt, így a falakat jelenleg nem tartja semmi, az egyik fal tíz méteres szakaszon le is omlott. Hozzátette: lezárták a területet. Hangsúlyozta, hogy tart a tűzvizsgálati eljárás, a szakértők annak lezártával tudják megmondani, mi okozta a tüzet.

• A SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság egymillió forint azonnali és rendkívüli segélyt ajánlott fel a Testnevelési Egyetemnek az atlétikai csarnok újjáépítéséhez, valamint a szakmai munka folytatásához. A szervezetnek az MTI-hez eljuttatott, Nagy Zsigmond elnök által aláírt közleményében úgy fogalmazott: „mélyen megrendülve értesült” az atlétikai csarnok leégéséről, és jelezte: az épület „az egyetem oktatási és nevelési intézményeként a TF lelke és sportszakmai központja volt, ezért az egyetemet óriási kár érte mind a létesítményei, mind az oktatás és sport terén.” Azzal a céllal ajánlották fel az egymillió forintot, hogy „az egyetemen zajló fontos oktató és nevelő, illetve sportszakmai munka töretlenül folytatódni tudjon, illetve mihamarabb újjá lehessen építeni az atlétikai csarnokot.”

• Pénteken folytatódik az oktatás – jelentette ki Mocsai Lajos, az intézmény rektora. Hozzátette, a legfontosabb feladat az órarend átalakítása és az órák szétosztása egyéb intézményekbe. Már több kerületi intézmény felajánlotta, hogy ott megtarthatják az órákat – hangsúlyozta.

• A nagy múltú intézmény minden segítséget megkap a kerületi önkormányzattól. Az első lépések egyikeként a közeli MOM Sportközpontban jövő szeptemberig, heti négy napon át, heti összesen 25 órában tudnak átvállalni az egyetemtől oktatási feladatokat. A szintén közeli ELTE Tanítóképző Kar pedig a nagyelőadói termét tudja átadni használatra.

tf_eg03_lakatos_peter

Lángok martaléka lett TF csarnoka  •  Fotó: Lakatos Péter, MTI

Az előzmények, ahogyan honlapunk bemutatta

A csarnokban reggel öt óra körül tört ki a túz. Az index.hu információi szerint a romok első vizsgálata során a tűzoltók arra jutottak, hogy a tetőfűtés hibája okozta a bajt. A tűzoltók húsz kocsival vonultak a helyszínre, a riasztást követően tíz percen belül. Az épületből húsz méteres lángok csaptak fel, és nagyjából egyórás küzdelemmel sikerült körülhatárolni a tüzet. A közeli kollégiumot 250 embernek kellett elhagynia, de ők már visszatérhettek az épületbe. A szomszédos, négyemeletes irodaépület három szintje ugyancsak leégett, az uszoda azonban épségben megmaradt. Szintén a portál írja, hogy hárommilliárd forintosra becsülik a kárt.

tf_eges_ruzsa_istvan_mti

 •  Fotó: Ruzsa István, MTI

Váczi János, a XII. kerület alpolgásmestere elmondta, hogy a megsemmisült sportcsarnok helyett – az önkormányzat felajánlására – hétfőtől csütörtökig heti 25 órában használhatják a hallgatók a MOM Sport csarnokát. Egyeztetnek a környékbeli iskolákkal is, az ELTE tanítóképző kara pedig önként segítséget ajánlott: belátható ideig 200 fős előadót biztosítanak a TE-nek.

Információnk szerint a kormány jövő heti ülésének előzetes napirendjén szerepelt az egyetem Csörsz utcai telepén létesítendő új sportcsarnok építésének ügye.

konferencia

Nagy sikerrel zajlott a harmadik utánpótlás-konferencia is

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS