Először nyert Stefano Pioli irányítása alatt a Milan

A Milan hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Spalt a San Siróban az olasz bajnokságban. A győztesgólt a második félidőben csereként beálló Suso szerezte szabadrúgásból.

A Milan a Spalt fogadta hazai pályán a Serie A 10. fordulójának zárómérkőzésén. Stefano Pioli négy helyen változtatott az előző meccshez képest, így Leo Duarte, Ismael Bennacer, Samu Castillejo és Krzysztof Piatek is lehetőséghez jutott. Sorozatban 17 kezdőként lejátszott meccs után először fordult elő, hogy Suso a cserepadon kezdett. A Milan jó előjelekkel várhatta az összecsapást, hiszen a legutóbbi 7 meccsét egyaránt megnyerte a Spal ellen.

Az első lövést Paquetá eresztette meg a 3. percben, de a kifelé tekeredő lövését védte a kapus. Az első 10 percben a Spal tűnt aktívabbnak és a Milan többször is pontatlan volt a labdakihozatal illetve a támadásépítés terén. Aztán felébredt és ziccerbe került a hazai együttes, ám Castillejo közvetlen közelről a felső lécet találta el. A 24. percben szögletből veszélyeztetett a Spal: Floccari megelőzte az emberét és a fejese elszállt a kapu mellett.

A 35. percben feljegyezhettük az első kaput eltaláló lövést a Spaltól: Petagna próbálkozott, de Donnarumma könnyedén fogta a középre tartó lövését.

A második félidő kezdete után Theo Hernández vette be az ellenfél kapuját, de Paquetá indításának pillanatában lesen tartózkodott, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Az 56. percben Calhanoglu került helyzetbe, ám a lövése nem talált kaput. A 63. minutumban megszületett a mérkőzés első gólja: Piatek harcolt ki szabadrúgást, amelyet a csereként pályára lépő Suso végezhetett el. A spanyol támadó ígéretes szögből a kapuba tekert, ezzel megszerezte a vezetést a Milannak (1-0).

Susónak ez volt az első találata ebben a szezonban és legutóbb tétmeccsen a Frosinone kapuját vette be az előző idényben, szintén szabadrúgásból.

A meccs hajrájában Paquetá növelhette volna a Rossoneri előnyét, de Berisha nagy bravúrral védte a ziccert. Egy percre rá ismét a brazil középpályás próbálkozott, viszont a lövése a kapu fölé vágódott. Végül több gól nem született, így a Milan 1-0-ra nyert és hozta a kötelezőt. Stefano Piolinak ez volt az első győzelme a csapat kispadján.

MILAN – SPAL 1-0

Időpont: 2019.10.31. 21:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Piccinini
Gólszerző: Suso (63.)
Sárga lap: Duarte, Donnarumma, Calhanoglu, Bennacer ill. Floccari, Vicari, Cionek, Kurtic

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma; Duarte, Musacchio (Calabria 46.), Romagnoli, Theo Hernández; Paquetá (Bonaventura 88.), Bennacer, Kessié; Castillejo (Suso 57.), Piątek, Çalhanoğlu.

Cserék: Reina, A. Donnarumma; Conti, Gabbia; Biglia, Krunić; Borini, Leão, Rebić.

SPAL (3-5-2): Berisha; Tomović, Vicari, Cionek; Strefezza (Paloschi 82.), Murgia, Missiroli (Valoti 71.), Kurtić, Reca (Sala 82.); Floccari, Petagna.

Cserék: Letica, Thiam; Igor, Felipe, Salamon, Cannistra, Valdifiori, Mastrilli, Moncini.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Feltöltés alatt…

Forrás: www.acmilan.hu – RSS