Első tétmeccs az Eb-ért

A magyar amerikai futball válogatott Szerbiával játszik október 10-én Belgrádban, hogy kijusson a B-csoportos Európa-bajnokságra.

Két hét telt el a Csehország elleni barátságos mérkőzés óta, máris jön a következő kihívás nemzeti csapatunk számára, hiszen Szerbia legjobbjaival kell összemérniük erejüket játékosainknak.

A csehek elleni összecsapáson (26-7) az offense az első félidőben nehezen tudta átverekedni magát az ellenfél térfelére, de a második játékrészre már fejlődött a játék és a válogatott Czirók Márton révén megszerezte története első touchdownját, Storcz András pedig az első extrát is belőtte. Az utolsó negyedben pedig Vasyl Jordan révén a passzjáték is szépen működött. A csehek elleni meccs második félidejére leküzdötte a lámpalázat nemzeti csapatunk és megmutatta, hogy egyenrangú ellenfele volt a vendégeknek.

IMG_0724Kovács István, a válogatott offensive koordinátora egy magas színvonalú mérkőzést vár a szerbek ellen, de kiemelte azt is, hogy mentálisan egy megterhelő összecsapás vár rájuk.

„A szerbek ellen igyekszünk eredményesebben játszani” – mondta Kovács István. – „Kielemeztük őket és megpróbáltuk megkeresni a gyengepontjaikat. Nem meglepő náluk, hogy jó fizikumú játékosaik vannak, akik ráadásul gyorsak is, a defense faluk pedig erős. A technikai alapozás mellett a mentális felkészülés is fontos volt, hiszen ez fejben egy rendkívül megterhelő összecsapás lesz. Klubszinten már tapasztaltam én is magyar-szerb párharcokat és most is egy magas színvonalú mérkőzést várok, ami mellé a forró és túlfűtött hangulat is párosul majd.”
12028741_940395189380357_1200627846617528533_o
Lee Hlavka szövetségi kapitány a csehek ellen aggódott még a védelem miatt, de a defense már az első cseh drive-nál jól mutatkozott be. A második félidőben pedig többször is meg tudta állítani a vendég offense-t. Talán az egész összecsapás egyik legszebb védelmi megmozdulása az volt, amikor a vendégek utolsó drive-ját a védelem a saját egyyardos vonalánál megállította.

IMG_0723Karim Trabelsi defensive koordinátor szerint a szerb válogatott ellen fegyelmezett játékkal lehet védekezni. Hozzátette, hogy a csapat készen áll a nagy kihívásra.

„Néhány technikai és taktikai változtatást is végrehajtottunk, de az alapkoncepciónkon nem módosítottunk.” – beszélt a defense-ről Karim Trabelsi. – „A csehekéhez hasonló offense-re készülünk annyi különbséggel, hogy a szerbeknél van néhány kiemelkedőbb képességű játékos, az egyik egy futó, a másik egy elkapó, rájuk pedig külön is készültünk. A szerbek nagy tapasztalattal rendelkeznek és az edzői stábjuk is kiváló munkát végez. Egy biztos, hogy nem fogják könnyen adni a bőrüket. A mi játékosaink az edzéseken nagyon odafigyeltek mindenre, amit az edzői stábbal tanítottunk nekik és ezt gyorsan el is sajátították, remélem, a mérkőzésen is hasznosítják. Hozzátenném, hogy a szurkolók a csehek elleni meccsen remek hangulatot teremtettek és remélem, hogy Belgrádban is hallatják majd a hangjukat.”

A Szerbia-Magyarország B-csoportos Eb-selejtezőt október 10-én 14 órától rendezik Belgrádban.

Fotók: Durucz Ádám, Radó Norbert

Forrás: http://mafsz.org – RSS