Elstartolt a szabadtéri szezon

A héten megkezdődött a szabadtéri versenyszezon. Húsvét hétfőn Diósgyőrben, majd Bábolnán ugrathattak két napig a versenyezni vágyók. Pénteken pedig kezdetét vette az év első országos versenye az Airvent Lovasklub egyedülálló alsó árasztású versenypályáján, ami kitűnőre vizsgázott a változó időjárási körülmények között.

Az első nap legmagasabb versenyszámában hazai győzelem született, ugyanis első és második helyen végzett Horváth Balázs PM La Conta Z és PM Casello nevű lovaival, harmadik pedig Kormos János és Comandante lettek.

A szombati 140 cm-es versenyszámban Ifj. Petrik Béla és a gyorsaságáról híres Duche győzedelmeskedett, Horváth Balázs ezúttal PM Toledoval lett második, míg a Rezgő Zoltán K-Waimea páros a harmadik helyet szerezte meg.

30441097 1613070862110630 4869948818783369735 n

A verseny legnagyobb versenyszáma 145 centiméteren zajlott, melyben a Pataki Ménes díjáért versenyeztek a lovasok. Az összevetésbe két lovas jutott be, kettejük közül Kovács Henri győzött Kyara Van Het Netehof D’16-al, Horváth Balázs pedig ismét a második helyet szerezte meg PM Casellova. Az Airvent Lovasklub másik kiváló lovasa, Babó Szilvia harmadik helyezést ért el PM Cascavelle-lel.

30264524 1613954782022238 8696579261828262520 n

A hétvége folyamán Kaposváron, Hortobágyon, Mezőhegyes és Cecén is versenyt rendeztek. Emellett két nagy létszámú rajtengedély vizsgára is sor kerül, Győrzámolyban 43-an, Hortobágyon pedig 22-en vizsgáztak sikeresen.

30264266 358041451268864 4806581133725511962 n

Gratulálunk a sikeresen vizsgázóknak, és a helyezett lovasoknak. A következő állomás az április 12-én kezdődő négy napos kiemelt verseny Bábolnán, ahol a GP versenysorozat első fordulója is lebonyolításra kerül. A versenyt élőben közvetíti a RiderLine.

 29871867 358042694602073 4573308891717326864 o

Fotó: Radócz Anna

A hírt a Magyar Lovas Szövetség hivatalos médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS