(fotó: kisalfold.hu)
Egy nappal 75. születésnapja után végső búcsút vettek a március 13-án elhunyt Verebes Józseftől, korábbi szövetségi kapitánytól.
A Mágust több százan kísértük utolsó útjára a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a család mellett kollégák, egykori játékosai, szurkolók búcsúztak el a háromszoros magyar bajnok edzőtől, aki két periódusban is irányította a magyar válogatottat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség és az edzőtársadalom nevében Gellei Imre, míg az ETO FC Győr nevében Drucskó Zoltán mondott búcsúbeszédet a temetésen. Az MLSZ részéről Berzi Sándor alelnök és Sipos Jenő szóvivő vett részt a búcsúztatáson.
*
Verebes József 1941. március 23-án, Budapesten született, játékos-pályafutását a Bp. Kinizsiben (így nevezték akkor a Ferencvárost) kezdte 1952-ben, közel tíz esztendőn keresztül játszott a klub színeiben. Az 1961–1962-es idényben szerepelt az NB I-ben is. 1971-ig futballozott az Oroszlányi Bányász, BVSC, a Ganz-MÁVAG, a Budafok és a Középítők együttesében is. Visszavonulása után a43. számú Állami Építőipari Vállalat sportszervezője lett, az 1977–1978-as idényben a játékvezetők felkészülését segítette. A következő szezont a Kecskeméti SC-ben töltötte, majd rövid ideig Sülysápon dolgozott.
Pályafutása első nagy ugrása 1980-ban jött el, amikor a Videoton szerződtette. Az 1980–1981-es szezonban Verebes József irányításával – a szisztematikusan beépített fiatalokkal, a Disztl testvérekkel, Péterrel és Lászlóval, valamint Szabó Józseffel, Horváth Gáborral, azután Csuhayval, Novathtal, Vadásszal – hatvan góllal a harmadik legjobb támadósor volt a fehérváriaké, akik a negyedik helyen végeztek a bajnokságban. Az edző a szezon befejeződésével Győrbe távozott.
Az előző szezonban csak tizenegyedik ETO az őszt a második helyen zárta, minek hatására Verebes négy idősebb játékosának, Milének, Magyarnak, Pócziknak és Glázernek megengedte a tegeződést… Tavasszal pedig már senki sem tudta megállítani a Rábát. A Fradi elleni találkozó előtt, három fordulóval a zárás előtt két pont volt a kisalföldi csapat előnye. Pazar gólkülönbsége miatt az Üllői úti esetleges győzelem a bajnoki aranyérmet jelenthette. 1982. április 28-án a Rába a korszak talán leglátványosabb bajnoki mérkőzésén, 4-3-ra nyert a Ferencváros ellen. A másnapi Népsport idézte a könnybe lábadt szemmel nyilatkozó Verebes edzőt. „Nagy boldogság ez. Azt hiszem, bajnokhoz méltóan játszott a csapat. 0-1 után teljesen átvettük az irányítást, s az Üllői úton, a volt bajnokcsapat ellen bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül rúgtunk ennyi gólt.”
A Rába ETO az utolsó két fordulóban tovább növelte az előnyét, öt pontot vert a címvédő Ferencvárosra. Ennél is fontosabb, hogy az ETO állandóan telt ház előtt játszott, és úgy szórta a gólokat, mint dzsentri a vagyonát. 102 találatot szerzett a 34 mérkőzésen! Az előző idényben a Fradi 75, míg egy évvel korábban a Honvéd 67 szerzett góllal lett bajnok, 1968 óta nem szerzett egyetlen csapat sem száz gólnál többet az NB I-ben! Hannich Péter 22 találatával megszerezte a gólkirályi címet. Az ország nagy része (tegyük hozzá: elsősorban a vidék) a Rába bűvöletében élt, ezért is keltett nagy meglepetést, hogy a csapatból mindössze egy futballista, Szentes Lázár került be a spanyolországi világbajnokságon szereplő keretbe. Különösen Póczik József és Hannich Péter mellőzését fájlalták sokan.
Verebes Józsefék egy évvel később megvédték elsőségüket. Nem budapesti, azaz vidéki alakulat korábban sohasem tudott a magyar élvonalban két év alatt két bajnoki címet nyerni. A Rába továbbra is remek támadófutballt produkált, 82 gólig jutott. Az utolsó öt forduló eredményei önmagukért beszéltek: 3-3 a Ferencváros ellen otthon, 5-1 a Debreceni MVSC ellen otthon, 3-2 a Vasas ellen idegenben (Hajszán mesterhármasával), 2-2 a Bp. Honvéd ellen idegenben, és végül 1983. június 11-én, telt ház, 28 000 néző előtt – a balszélső újabb triplájával – 6-1 az Újpesti Dózsa ellen!
1984-ben és 1985-ben még második, 1986-ban harmadik lett a Győr. 1984-ben MNK-finalista volt, de az NB II-es Siófok nagy meglepetésre 2-1-re legyőzte Székesfehérváron.
A második aranykorszakára visszaemlékezők egyetlen fájdalma, hogy nemzetközi porondon nem tudott a húsz évvel korábbiakhoz hasonlóan eredményes lenni a Rába. Verebes József maga is gyakran hangoztatta, meggyőződése, hogy játékosai számára az európai színpad sincsen túl magasan. A BEK-ben az első ellenfél, az előző májusban KEK-döntőt játszott belga Standard Liège nagyon nehéznek tűnt. Verebes azt jövendölte, az első mérkőzésen eldől majd a továbbjutás, bravúrt sejtett. Ehelyett a Hlagyvik kiállítása miatt hatvan percen át emberhátrányban játszó, Hannichot egyébként is nélkülöző gárda kapott egy ötöst Liège-ben. A visszavágón remek játékkal, 3-0-ra nyert az ETO, megmutatva, hogy hazai pályán bárkivel felveszi a versenyt. Egy évvel a Standard elleni vereség után a BEK-selejtezőben csak nehezen búcsúztatta el a Vikingur Reykjavíkot, majd hazai pályán hat gólt kapva kiesett a Dinamo Minszk ellen. A következő években pedig meg kellett elégednie a csúcsformába lendült Bp. Honvéd mögött a második, illetve (1986 tavaszán, Verebes első győri periódusának utolsó évében) a harmadik hellyel. A zöld-fehérek három szezonon keresztül az UEFA-kupában indultak, s pechjükre mindig erős ellenfelet kaptak. Sorrendben a Manchester United, a Bohemians Praha, végül a Torino Calcio búcsúztatta el őket. A sors fura fintora, hogy a kisalföldiek egyedül a Dinamo Minszket tudták kiverni, azt a csapatot, amely kupatörténetük legfájóbb vereségét mérte rájuk 1983 őszén.
Verebes József első győri edzői korszaka, egyben a klub második aranykorszaka 1981-től 1986-ig tartott. A mester 154 bajnoki mérkőzésen 51 játékost küldött harcba, közülük Csonka Gyula, Hajszán Gyula, Hannich Péter, Hlagyvik Gábor, Szabó Ottó, Szentes Lázár és Szijártó László minden szezonban pályára lépett. A legtöbbet játszók tizenegye: Kovács László 92 – Csonka Gyula 129, Hlagyvik Gábor 117, Mile Sándor 103, Magyar Lajos 105 – Szijártó László 93, Hannich Péter 138, Burcsa Győző 74 – Szabó Ottó 135, Szentes Lázár 121, Hajszán Gyula 128. A legtöbb gólt Hannich Péter (87) szerezte, a kor egyik leggólerősebb támadó középpályását az eredményességi ranglistán Szentes Lázár (62), Hajszán Gyula (41) és Szabó Ottó (32) követte.
Az 1986 nyarán Győrből távozó Verebes nem sokáig maradt munka nélkül: miután az MTK-VM elveszítette a következő idény elején az első két bajnokiját, a kék-fehérek a Mágushoz fordultak. A Mágus irányításával az MTK szinte elfelejtette a vereséget. Az edzőváltáskor még az utolsó helyen álló gárda bajnokként zárta az idényt. Verebes csapatában egységet alkottak a tapasztalt és a fiatal játékosok. Ahogyan azt a Mágus csapataitól a nyolcvanas években megszokhattuk, messze az MTK szerezte abban az évben a legtöbb gólt!
A következő években is maradt a bátor támadójáték, egyéves kihagyás után a következő két szezonban ismét a bajnoki aranyért harcolt a csapat. 1990-ben az utolsó forduló előtt még vezetett az Újpest előtt, de kikapott az akkor még az osztályozó elkerüléséért harcoló Váctól!
Verebes József 1987 elején az A- és az olimpiai válogatott szövetségi edzője is lett, korábban nem volt példa arra, hogy valaki a bajnoki címre törő csapatot, valamint a két legfontosabb válogatottat is irányíthassa. Erre a korszakra olyan emlékezetes mérkőzések jutottak, mint a lengyelek elleni hazai 5-3, Détári Lajos álomgóljával, vagy a júliusi, lipcsei mérkőzés, amely lezárta első kapitányi korszakát. A Mágus korabeli sajtóközleményében olvasható: „Meggyőződésem, hogy a válogatott csapat és az annak gerincét alkotó MTK-VM-játékosok tudásszintjéről és képességeiről bizonyos sajtószervek úgy tájékoztatták a sportszerető közvéleményt, hogy az így kialakult légkör számomra és az irányításom alatt álló labdarúgók számára is az elviselhetetlenségig fokozódott.” Ugyanakkor akadtak olyan vélemények, hogy az illetékesek nagyon nehezményezték, hogy Verebes József rövidnadrágban és strandpapucsban utazott a hőségben, így képviselte a válogatottat az NDK-ban.
Az edző 1992-ig dolgozott az MTK-nál, majd a Kispest-HFC-hez igazolt. Általában, ha valaki Verebes József edzői sikereit lajstromozza, könnyedén citálja a Rába ETO csapatával nyert két, illetve az MTK-VM-mel szerzett egy bajnoki címet, vagy akár a két klub élén begyűjtött ezüst- és bronzérmeket. Ritkán esik szó arról az – immár csak statisztikai érdekességnek számító, de mégis igaz – apróságról, hogy a Mágus az 1992–1993-as idény végén bajnoki címet szerzett Kispest-Honvédot is irányította. Más kérdés, hogy a kispestiek nem az első nyolc fordulóban elért ötvenszázalékos mérlegnek köszönhették az aranyérmet.
Verebes 1993-ban ismét Győrbe ment, az ETO-hoz, az ötödik helyre vitte fel a csapatot. Csodát azonban a Mágus sem tudott tenni, két év után szakított a klubbal. Közben megkapta a második kapitányi kinevezését, 1993. szeptember 8. és 1994. június 8. között összesen tíz mérkőzésen vezette a nemzeti csapatot. kapitányságát a hollandok elleni 1-7 és a belgák elleni 1-3 zárta le – mentségére legyen mondva, nem akarta vállalni ezeket a mérkőzéseket.
Pályafutása csupán néhány mérkőzés erejéig bár, de a Vasasnál folytatódott (1995), majd dolgozott Diósgyőrben, a Szegedi AC-nél, a Videotonnál, Gödöllőn, a Pápai LC-nél, az Újbuda TC-nél és Nagytétényben is. 2011-ben a Győri ETO-nál kapott újabb feladatot, az öregfiúk csapatát irányíthatta. Emellett előadásokat tartott a Fehér Miklós Akadémián, részt vett az ETO utánpótlásedzőinek képzésében, illetve a tehetségek felkutatásában,
2007. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.
