Emberhátrányban nyertek az olaszok Izrael ellen

Habár a második félidőben tíz emberre fogyatkoztak az olaszok, végül mégis sikerült megszerezniük a három pontot Izrael ellen. Az első félidőben Luca Antonelli gólpasszt adott Graziano Pellének, míg Giacomo Bonaventura kiharcolt egy tizenegyest.

Ezen a mérkőzésen is egyértelműen esélyesebbek voltak az olaszok. Habár két alkalommal próbálkozhattak egy-egy lövéssel a hazaiak, az olaszok így is fölényben voltak, majd a 14. percben Pelle megszerezte az első gólt. Antonelli tette a labdát a csatár elé, aki közelről lőtt a kapuba. Az izraeli válogatott viszont a gól után sem adta fel, védekezés helyett pedig inkább a támadásokra koncentráltak, és labdatartásban is beérték az olaszokat. A 34. percben viszont egy olasz támadás végén Ben Bitton rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, a bíró pedig befújta a szabálytalanságot. Candreva állt a labda mögé, amit magabiztosan lőtt a kapuba. Erre viszont még válaszolt Izrael. A 35. percben Chiellini hibázott és elvesztette a labdát, amiből Ben Haim indulhatott meg, majd kb. 15 méterről Buffon feje felett a hálóba emelte a labdát. A hosszabbítás első percében Pelle jutott szabad területhez a tizenhatoson belül és remek fejest küldött a kapu jobb oldala felé, de a kapus bravúros mozdulattal védeni tudott.

A második félidő egy sérüléssel kezdődött, melynek végén Eitan Tibinek el kellett hagynia a pályát. Ezután az 52. percben hazaiaknál Nir Bitton mutatott be egy fantasztikus szólót, majd 20 méterről el is lőtte a labdát, de Buffon védeni tudott. Aztán az 55. percben a bíró befújta Chiellini szabálytalanságát, amit egy sárga lappal jutalmazott, ami számára már a másodikat jelentette, így az olaszoknak emberhátrányban kellett folyatnia a mérkőzést. Ezután Izrael ismét kezdte átvenni az irányítás, hiszen így sokkal több esélyük lett az egyenlítésre. A 68. percben majdnem sikerült is nekik, amikor  Kehat lövése kipattant Buffonról, a labda pedig Zahavi elé pattant, aki a bal alsó sarokba szerette volna lőni a labdát, de Buffon figyelt és szögletre mentett. A 83. percben viszont a csereként beálló Ciro Immobile állította be a végeredményt. Pelle labdájára érkezett jól a csatár, majd miután felgyorsított, egy fantasztikus lövést küldött a kapu bal alsó sarkába. Immobile jól szállt be a játékba, akár még egyet szerezhetett volna, de végül maradt az 1-3-as eredmény.

IZRAEL – OLASZORSZÁG 1-3

Időpont: 2016.09.06. 20:45
Helyszín: Sammy Ofer Stadium, Haifa
Játékvezető: S. Karasev (orosz)
Gólszerzők: Ben Haim (35.) ill. Pelle (14.), Candreva (31.), Immobile (83.)
Sárga lapok: Chiellini
Piros lap: Chiellini (55.)

A KEZDŐCSAPATOK:

Izrael: Goresh, Nir Bitton (Atzily, 57.) , Tibi (Gershon, 50.), Tzedek, Davidazde, Kayal, Ben Bitton, Yeini, Ben Haim (Kehat, 62.), Hemed, Zahavi.  Szövetségi kapitány: Elisha Levy

Olaszország: Buffon, Chiellini, Bonucci, Barzagli, Antonelli, Bonaventura (Ogbonna, 63.), Verratti, Parolo, Candreva (Florenzi, 67.) , Eder (Immobile, 70.), Pelle. Szövetségi kapitány: Giampiero Ventura

Donnarumma, Montolivo és De Sciglio nem kapott lehetőséget.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS