Emelik a tétet, külföldiek is jöttek

Magyar Csanád kiemelte, hogy továbbra is magyar játékosokat foglalkoztatnának, de a nagyobb kihívások miatt ők is elcsábultak.

12659801_1075288139158089_297608969_n
A tavalyi szezon miatt hiányérzete lehet a fővárosiaknak, hiszen nem sikerült megvédeniük a címüket a HFL-ben, és az U19-es szezonban ugyan eljutottak a döntőig, de mindkét sorozatban a Budapest Wolves volt a végállomás.

A Cowbells most újult erővel és új érkezőkkel vághat majd neki az idénynek. Erről Magyar Csanád, a csapat főtitkára beszélt, és elmondta, hogy jelentős változásokon ment át a klub.

A hatalmas változások, mint a két csapat egyesítése pénzügyi és játékos szempontból végre lezajlottak” – mondta a főtitkár. – „Talán ez volt a két legnehezebb pont, amiben szó szerint össze kellett csiszolódni. Bizton állíthatom, hogy idén már száz százalékkal koncentrálhatunk a minőségi javulásra.”
image2.php
Amiben kiemelkedett a fővárosi egylet a HFL mezőnyéből, hogy nem foglalkoztatott külföldi játékosokat. Két fontosabb magyar érkezője viszont így is van a klubnak Varga Ferenc, illetve Czirók Márton, akik mind a válogatott keretének is a tagjai. Ezt a filozófiát idén is tartotta volna a Cowbells, ám két külföldi védő, Alex Tibbles, valamint Dewayne Harris érkezése is szükséges volt, hogy a hiányposztokon erősítsenek a fővárosiak. Azonban a kérdőjel, hogy így is felveszik-e a versenyt a Budapest Wolves-szal és azokkal az együttesekkel, akiknél több légiós is szerepel a keretben.

„Ne haragudj, de ez a kérdés megmosolyogtat” – reagált Magyar Csanád. – „A Wolves-nál elég sok veterán játékos hagyta abba a focit köztük egy két olyan ikonikus ember is, akik idősebb koruk ellenére mérkőzéseket döntöttek a hozzáállásukkal és a játékukkal. Nagyon jó utánpótlás programjuk van, de azt hiszem ez lesz az az év, ahol rengeteg meglepetés lesz a HFL-ben. Elég sokan csatlakoztak idén is hozzánk. Minden héten egy-egy rövid cikket szántunk a nevesebb érkezőknek a honlapunkon. A „filozófiánkat” még mindig tartanánk, de elérkeztünk ahhoz a fordulóponthoz, hogy már nem lesz elég csak hazai játékosokkal feltölteni a keretet” – tette hozzá a főtitkár.
image.phpAz egyik legfontosabb egy csapat számára, hogy biztosítsa magának a kellő utánpótlást. Mint ismert, a Cowbells egy másodikszámú csapatot is indított tavaly a Divízió I-ben, amely egészen a rájátszásig menetelt. Az idősebbeket és fiatalokat egyaránt felvonultató Cowbells 2 2015-ben már okozott egy nagy meglepetést a Dunaújváros Gorillaz megverésével. Magyar Csanád szerint idén már nem ilyen meglepetéseket okoznának.

„A csapat magját, ahogy tavaly is a juniorok és az újoncok alkotják” – beszélt a keretről Magyar Csanád. – „Néhány húzónév biztos le fog játszani, mert nem tudják vállalni a HFL és a CEFL kihívásait, illetve a sérülésből visszatérő játékosoknak remek kiinduló pont lehet az alsóbb osztályban a „bemelegítés”. Hogy bajnokesélyes-e a 2. csapatunk? Ahogy 2015-ben most is úgy indulunk neki, hogy nincs teljesítési kényszer a csapaton. Ha meg tudnánk ismételni a tavalyi sikert, már annak is nagyon örülnénk. Ha döntőbe kerülünk és meg is nyerjük azt, akkor a feljutást választanánk. Nincs annál menőbb dolog, mint két csapattal indulni a HFL-ben.”
image3.php
Két év után viszont a fővárosiak visszatérnek a nemzetközi porondra is. Legutóbb a CEI-ben eljutottak a döntőig, ahol alulmaradtak, most viszont emelik a tétet. A Cowbells-nél több lehetőség is felmerült, hogy mely Ligában induljanak, de végül a CEFL mellett döntött a klub, ahol a legnagyobb kihívást a fizikailag jól termett szerb játékosok jelentik majd. Ennek

„Sokat gondoltunk, hogy melyik nemzetközi porond felé nyissunk” – indokolta a döntést Magyar Csanád. – „Nagyon sok vita és aggály merült fel, de úgy gondoljuk, hogy a CEFL szerb csapatai igazi kihívás elé állítanak minket. Szóba jött az osztrák és a cseh liga is, de a hatalmas távolságok borzasztó nagy terhet jelentettek volna anyagilag a csapatnak. Az idei cél a rájátszás. Szerbia top 5 csapatából 4 jelen van a csoportunkban és alig várjuk, hogy pályára léphessünk ellenük.”
image4.php
2015-ben a fővárosiak mérföldkőhöz jutottak, hiszen a Budapest Wolves után a Cowbells-nél is megalakult egy női csapat. A klubnál még nincs olyan sok női játékos, de Magyar Csanád szerint az a legfontosabb, hogy elkezdjék az építkezést és majd később az osztrák bajnokságban is megmérettesse magát az együttes.

„A toborzásunk remekül sikerült tavaly szeptemberben és 20 jelentkezőből 15-en meg is maradtak” – közölte a részleteket a főtitkár. – „Idén már kacérkodtunk, hogy elindítjuk őket az egyetlen női bajnokságban az osztrákoknál. Tárt karokkal várnak minden jelentkezőt, de még elég korainak érezzük, úgyhogy ezt a célt jövőre tűztük ki. Egy 30-35 fővel már bátran indulnánk jövőre a női ligában. Addig is idén már szeretnénk felkészülési mérkőzést játszani a Wolves Ladies-zel és egymást segítve építeni a női focit Magyarországon. A cél egy stabil, hosszú éveken át működő, minden szempontból ízig-vérig csapat kialakítása.”

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

A Budapest Cowbells tavaszi menetrendje (a helyszín még nincs meghatározva):

Central European Football League:
Április 9-10.: Indija Indians (Budapest)
Április 30.-Május 1.: Novi Sad Dukes (Budapest)
Május 7-8.: Nis Imperatori (Nis)
Május 28-29.: Vukovi Belgrade (Belgrád)

Hungarian Football League:
Április 2. (15.00): Győr Sharks (Budapest)
Április 16. (15.00): Budapest Wolves (Budapest, Láng Sporttelep)
Április 23. (15.00): Eger Heroes (Eger)
Május 14. (15.00): Miskolc Steelers (Budapest)
Május 22. (15.00): Nyíregyháza Tigers (NYVSC-pálya)

HAFL Divízió I.:
Április 9. (15.00): Tatabánya Mustangs (Budapest)
Április 17. (15.00): Gladiators (???)
Május 8. (15.00): Dunaújváros Gorillaz (Dunaújváros)
Május 22. (15.00): Budapest Wolves 2 (Budapest, Láng Sporttelep)
Május 28. (15.00): Szekszárd Bad Bones (Budapest)
Június 12. (15.00): Miskolc Renegades (Budapest)

Forrás: http://mafsz.org – RSS