Emre Can a Liverpoolhoz igazolt

Hivatalossá vált, hogy korábbi játékosunk, Emre Can 2014 nyarától az FC Liverpoolnál folytatja. 

Hivatalossá vált, hogy korábbi játékosunk, Emre Can 2014 nyarától az FC Liverpoolnál folytatja. 

Az angol bajnoki ezüstérmes csapat az Emre Can leverkuseni szerződésében szereplő kivásárlási záradékot használta ki, mely a sajtóban megjelent információk alapján akár 12 millió Euró is lehetett.

Az U21-es német válogatott játékos tavaly nyáron hagyta el a Bayern Münchent (5,5 millió Euróért), hogy aztán a gyógyszergyáriaknál alapemberré nője ki magát. A transzfer érinti a Bayern visszavásárlási jogát, mely a következő évtől lépett volna hatályba. A Bild úgy tudja, a jog megváltásáért 2 millió Eurót kap a Bayern, hivatalos forrást ezt nem erősítette meg. 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: