Mindössze két magyar fiatal igazolt külföldre nyáron, míg Horvátországból, Romániából, Szerbiából és Szlovéniából is többen. Vajon miért nem kelendőek a mieink az európai piacon? Két játékosügynökkel, Varga Norberttel és Paunoch Péterrel kutatjuk a választ.
Nagy-Pál Tamás • Nem a magyar fiatalokról szólt a nyári átigazolási piac Európában, hiszen mindössze két U20-as labdarúgónk szerződött külföldre, az NB I-nél erősebb bajnokságba (az UEFA rangsora szerint jelenleg 32 ilyen van a kontinensen…): Bobál Gergely (20) kölcsönbe került a német negyedosztályban szereplő Wolfsburg második csapatába, míg a mindössze 16 éves, győri Szabó Levente az olasz Atalanta utánpótlásában folytatja.
Bobál Gergely (balról a harmadik) Wolfsburgban
A csekély létszám főleg annak tükrében elszomorító, hogy térségünkben nem ez a tendencia. Csupán Bosznia-Hercegovina (0 játékos), Montenegró (1), kisebb meglepetésre Szlovákia (1), valamint Csehország (0) mondhatja el magáról, hogy kevesebb fiatalt delegált külföldre, mint hazánk. Továbbá Ukrajna is, de ott még a háború ellenére is olyan magas a bajnokság színvonala, hogy a tinédzserek nem szorulnak rá a légióséletre.
Horvátországból (3), Romániából (4), Szerbiából (9) és Szlovéniából (4) viszont idén is jobbnál jobb csapatokhoz kerültek a fiatalok. Hogy csak a legemlékezetesebb transzfert említsük: a 18 éves Cristian Maneáért 2,7 millió eurót fizetett ki a Chelsea a Hagi Akadémiának, ahonnan egyébként az AS Romába és a Fiorentinába is igazolt játékos. Hangsúlyozzuk: mind a hárman ugyanarról, a csupán hat éve alapított akadémiáról.
De a Chelsea Szerbiából szintén vásárolt fiatalt, ahogyan a Manchester United, a Real Sociedad vagy a Bordeaux is. Vagy ott van Szlovénia, ahonnan Zlatko Zahovic fiának, Lukának a játékjogát 700 ezer euróért vette meg a holland Heerenveen, de a Borussia Dortmund és a Bologna is beszerzett szlovén játékost.
S hogy a külföldre szerződő magyar fiatalok száma miért ennyire alacsony?
Varga Norbert játékosügynök szerint a helyzet az NB I értékét tükrözi. „A trend már jó néhány éve kialakult. Az olló tizenöt évesen nyílik szét látványosan, de én úgy látom, már sokkal korábban jelentkeznek a problémák. A magyar gyerekek testét teljesen máshogy építik fel, más terhelést kapnak” – így Varga.
Kollégája, Paunoch Péter másfél évtizede dolgozik a szakmában, de korábban soha nem voltak a mostanihoz hasonlóan rossz tapasztalatai. „Amikor elkezdtem, a gyerekek még salakpályán edzettek, olyan körülmények között, amelyek össze sem hasonlíthatók a jelenlegiekkel. Ugyanakkor egy-egy nemzetközi torna után rendre érdeklődtek utánuk a külföldi klubok képviselői, akik láttak bennük fantáziát, és el is tudtak igazolni. Ehhez képest most a nullával egyenlő az érdeklődés a csillogó-villogó akadémiákról a válogatottba kerülő játékosok iránt. Ez azért mélyen elgondolkodtató” – mereng Paunoch.
Mindketten egyetértenek abban: ahhoz, hogy ez az állapot megváltozzék, mindenekelőtt sokkal jobb eredményeket kellene elérni a korosztályos kontinenstornákon. „Ha a srácok egy-egy Eb-döntőben – ahová többnyire el sem jutnak – kiemelkedő teljesítményt nyújtanának, ahogyan a kelet-európai vetélytársaik, rögtön megnőne az érdeklődés irántuk” – véli Paunoch Péter.
Cristian Manea
Az ügynök úgy látja: a csekély külföldi érdeklődés okai között szerepel az is, hogy a korábban jelentős felvevő piacnak számító Németországban rengeteget fejlődött az utánpótlás az utóbbi években. Nem szükséges külföldiekért fizetniük, amikor a hazai állományból olcsóbban meríthetnek. „A magyar csapatok ráadásul rátesznek még egy lapáttal: sok esetben elzárkóznak attól, hogy egyáltalán elengedjék a fiataljaikat, vagy akkora összegekben gondolkodnak, amely meggátolja a transzfert. A környező országokból örömmel engedik útjukra az ígéreteket, azzal a kikötéssel, hogy ha profi szerződést kapnak vagy eladják őket, akkor később nekik fizetnek a klubok. Ehhez persze bízni kell a saját nevelés minőségében. Csakhogy a hazai műhelyek egy helyben topognak” – fejti ki.
Pedig Varga szerint – ha a fiatalok szemszögéből vizsgáljuk a lehetőségeket – két járható út létezik: vagy már 16 évesen, az első lehetséges alkalommal külföldre kell igazolni, vagy rendszeresen játszani az NB I-ben, tapasztalatot szerezni, majd – még mindig tinédzserként – országot váltani. „Nem huszon-, hanem tizennyolc, tizenkilenc évesen. Mert, ha ennyi idősen valaki kizárólag az utánpótlásban szerepel, esélye sincs külföldre kerülni. A mostani mezőnyből csupán a ferencvárosi Nagy Ádámról állítanám, hogy húszéves korára másutt is képes lenne megállni a helyét” – mondja Varga.
Paunoch mindennek ellenére derűlátó. Szerinte a belga audit cég, a Double Pass vizsgálatának és tanácsainak köszönhetően hosszú távon fejlődhetnek az akadémiák, jobb játékosok kerülhetnek ki onnan, minek nyomán majd ismét keresettebbek lehetnek. Persze nem most, hanem jó néhány év múlva.
A recept tehát adott, már csak a tehetségekre várunk…
