Ennél többet várt volna Massától a Williams

F1

2016. július 9. szombat, 18:07

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Nincs rajta mit szépíteni, a Brit Nagydíj hétvégéjére a középmezőnybe süllyedt a Williams. Valtteri Bottas azért elhozott egy hetedik helyet, de Felipe Massa nem tudott a várt szinten teljesíteni.

Bottas rajthelye Sebastian Vettel büntetésének köszönhetően végül a harmadik sorban lesz, ez a pozíció pedig talán nem is tükrözi kellően, hogy mekkora lemaradásba került a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest is a Williams – az a tény viszont már sokkal inkább, hogy a finn legjobb Q3-as körideje 2,2 másodperccel lassabb volt Lewis Hamiltonénál.

Dppi_00116010_189

„A mai időmérő nagyon jól mutatja, hogy milyen a tempónk ezen a pályán, noha Felipétől azt vártuk, hogy előrébb végez és mindkét autóval bejutunk a legjobb tíz közé” – összegezte a Williams szombatját a csapat teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley. „A 7. és a 12. rajthely nem az, amit szeretnénk, egyszerűen az alapoktól kezdve kell javítanunk az autón. Általánosságban azért jó balanszot találtunk erre a pályára, és számos különféle dologgal kísérleteztünk a gumikat illetően, hogy megpróbáljuk a legtöbbet kihozni belőlük – Valtteri pedig meg is tette.”

Maga Massa sem boldog a 12. helyezésével, de reméli, hogy a futamra még nincs minden veszve és elcsíphet néhány pontot.

„Kijelenthető, hogy nem ment jól számomra ez a kvalifikáció, hiszen nehéz volt úgy munkára fogni a hátsó gumikat, hogy ne veszítsenek a teljesítményükből az egész kör során. Sajnos emiatt nem tudtam összerakni a körömet” – ismerte el a brazil. „Egy kicsit meg is lepett az eredmény, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen gondjaink voltak a gumikkal. Remélhetőleg holnapra úgy lesz beállítva az autó, hogy következetesen teljesítsen, hiszen a futamon mindenképp meg kell próbálnunk megmenteni valamit.”

Forrás: www.formula.hu – RSS