Ennyit keresett eddig a Milan a BL-ben

A Milan jelentős bevételre fog szert tenni a 2022/23-as idényben a Bajnokok Ligájában való szereplésből, köszönhetően a csoportkörből való továbbjutásnak.

A piros-feketék szerdán 4-0-ra nyertek az RB Salzburg ellen és csoportmásodikként biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben, amelyet 2023 februárjában rendeznek oda- és visszavágós rendszerben.

A CalcioFinanza készített egy becslést arra vonatkozóan, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a Milan eddig mekkora bevételre tett szert a Bajnokok Ligájában az idei kiírásban. A csoportkőrből való továbbjutás 9,6 millió eurót hozott a konyhára. Mint ismert, a Milan alapvetően 15,64 millió eurót kapott a BL-csoportkörbe történő bejutásért, mint az összes többi főtáblás együttes. Ezen felül a történelmi rangsor alapján a klub 14,8 millió eurót kap. A market pool első részére vonatkozóan a Rossoneri 8 millió eurós bevételt könyvelhet el, ami a legmagasabb szám az olasz klubok közül, köszönhetően az előző szezonban megnyert Scudettónak. A market pool második részének összege a kieséses szakasz alakulásától függ, azonban a minimális összeg további 4 millió euró.

A csapat a csoportkörben nyújtott teljesítményéért közel 10 millió eurót kapott, miután csoportmásodikként 3 győzelmet és 1 döntetlent szerzett a két vereség mellett. Az összegek úgy oszlanak meg, hogy győzelmenként 2,8 millió euró, míg egy döntetlenért 930 ezer euró jár a csoportkörben.

A CalcioFinanza összesítése alapján a Milan idén eddig mintegy 61,36 millió eurót keresett a BL-szerepléssel, amelyből lejön 2 millió euró büntetés a Pénzügyi Fair Play megsértésére vonatkozóan. Ezek az összegek csak és kizárólag az UEFA által folyósított pénzjutalomra vonatkoznak, ezen felül a klub még további bevételt könyvelhet el a jegyértékesítésből is.

A MILAN EDDIGI BL-BEVÉTELEI:

Részvétel: 15,64m€
Történelmi rangsor: 14,79m€
Market pool I 8m€
Market pool II 4m€*
Eredmény bónusz: 9,33m€
Nyolcaddöntőbe jutás: 9,6m€
FFP büntetés: -2m€
ÖSSZESEN: 59,36m€

* megjegyzés: a kieséses szakaszban tovább nőhet az összeg

A negyeddöntőben 10,6 millió euró az UEFA-díjazás, míg az elődöntőben további 12,5 millió euró. A szezon végén a BL-győztes 20 millió euróval gazdagodik és a döntő vesztese 15,5 millió euróra tesz szert.