„Madár” áll elébe egy tengerentúli megmérettetésnek is, ha ez összejönne, akár még visszavonulása időpontját is kitolná.
– Picit elszaladt a súlyom, van rajtam vagy hat kiló, de ez teljesen normális, mindig így van, ha itthon vagyok – mondta minden aggodalom nélkül Erdei Zsolt. – Ha azonban visszamegyek Hamburgba, akkor újra a megszokottak szerint étkezem, gyorsan visszaáll majd a súlyom.
– Tettél valami fogadalmat szilveszterkor, vagy csak egyszerűen nyugtáztad, hogy elment az év sikerekben, egészségben, boldogságban?
– Semmi extra fogadalmat nem tettem, hanem ahogyan mondtad, nyugtáztam az egészet, szeretném, ha az idei évem is ugyanilyen lenne.
– Profi pályafutásodat tekintve, hová helyeznéd a 2007-es esztendőt?
– Az egyik legsikeresebb évemnek tartom, hiszen három alkalommal védtem meg világbajnoki címemet.
– Miként vélekedsz a hazai sportsajtóról, úgy érzed, értékeden kezelnek?
– Egész jó a sajtóm, néha van, hogy kellemetlenebb cikkek jelennek meg rólam, de igazából nem mondhatok rosszat a magyar sajtóra. Amit velem kapcsolatban írnak, az többnyire jóindulatú, az egy másik dolog, hogy nem mindig igaz.
– Az Év sportolója szavazáson a férfiak mezőnyében az 5. helyen végeztél. Talmácsi elsőségéhez nem férhetett kétség, de talán a dobogóra felfértél volna…
– Eddig mindig az volt a helyzet, úgy hallottam, hogy azért nem lehettem az év sportolója – akkor sem, amikor Gonzaleztől elnyertem a vb-övet – mert profi vagyok.
– Ez érdekes, Talmácsi amatőr?
– No, igen, Talmácsi és a női győztes Szávay is profi sportoló. Most már mindegy, de picit meglepődtem. Talmácsit egyébként nem csak sportolóként, de emberként is nagyra értékelem, örülök a győzelmének. Nem vagyok irigy senkire, csak azt nem értem, hogy megszereztem, majd kilencszer megvédtem a világbajnoki címemet, szállítom az eredményeket a magyar sportnak, mégsem tudtam idáig az Év sportolója szavazáson nyerni, de még a második helyre sem befutni.
– A német Boxsport magazinnál Arthur Abraham és Vlagyimir Klicsko mögött a harmadik helyen végeztél, kint mintha nagyobb lenne a respekted. Gondolom, az eredményeid mellett talán az sem elhanyagolható, hogy beilleszkedtél, remekül beszélsz németül, s feleséged, Arabella is német nyelvterületről származik.
– Igen, kicsit már magukénak is érzik a sikereimet, a németeknél mind a sajtó, mind a klubom részéről megkapom az elismerést, tökéletesen elégedett vagyok a sorsom kinti alakulásával.
– Nézzük a 2007-es ütközeteidet, kérlek, röviden értékeld őket, kezdjük a Danny Santiago elleni, nyolcadik menetben aratott T.K.O.-s győzelmeddel!
– Már a második menetben sikerült leütnöm a srácot, éreztem, a meccs nem fog végigmenni. Ez be is igazolódott, ám nem volt ez egy egyszerű mérkőzés, de egy jó találattal sikerült pontot tennem a végére, ami tükrözte is a köztünk lévő boksztudást.
– George Blades ellen Budapesten a tizenegyedik menetben fejezted be a küzdelmet.
– Kicsit nagyobb volt a teher rajtam: idehaza kellett megvédenem a címemet, s mindenképpen bizonyítanom kellett a magyar közönség előtt. Blades erőszakos gyerek volt, kevés rizikót vállaltam, biztonságra mentem, ami talán egy picikét unalmassá is tette a mérkőzést. De nem a bokszszakértő szurkolóknak, hanem azok számára, akik ütészáport, látványos, gyors győzelmet vártak tőlem.
– Jött Mendoza, akit „csak” pontozással tudtál legyőzni.
– A három közül ezt értékelem a legkönnyebb mérkőzésemnek, annak ellenére mondom ezt, hogy a negyedik menetben volt az a megingásom, amit azonban rutinosan, ösztönszerűen sikerült kivédenem. A magassága miatt nehéz volt Mendoza ellen bokszolni, beugrásos balegyenesekkel próbáltam őt elérni, de tudtam, az idő nekem dolgozik, hiszen a legtöbb menetet én nyertem meg. Igaz, nem vívtam látványos mérkőzést, de szépen hoztam, s számomra ez megnyugtató.
– Mennyire olvasod az internetes fórumozók hozzászólásait?
– Hál’ istennek nem olvasom a fórumokat.
– A mérkőzés után jócskán kaptál negatív kritikákat, a szemedre vetették, hogy enervált voltál, s ha akarsz valamit Amerikában, az ilyen palikat fél perc alatt el kell intézned.
– Nem foglalkozom az acsarkodókkal, de a kritikákat szívesen veszem, s ha van alapjuk, akkor elfogadom azokat. Ha Mendoza nagyobb erőket vonultatott volna fel a győzelem érdekében, akkor én is úgy álltam volna a csatához. Nagyon felkészült állapotban voltam, ha kellett volna, sok mindent tudtam volna még mozgósítani. De erre nem volt szükség, simán hoztam a mérkőzést, miért szakadjak meg, ha így is tudok nyerni?
– Az Universumnál már többször ígértek nagy meccset számodra. Amikor egy-egy találkozó előtt elkezded a felkészülést, akkor általában még nem ismert az ellenfél kiléte. Nem nyomja le a hangulatodat, amikor hívatnak az irodába, s kiderül, már megint nem egy világklasszis ellen fogsz bokszolni?
– Nem, nem veszi el a kedvemet, mert tudom, előbb-utóbb el fog jönni az idő, hogy megküzdhessek egy nagy névvel, legyen az Roy Jones, Antonio Tarver, Bernard Hopkins vagy akárki. Ha nem jön el ez a lehetőség, akkor nincs mit tennem, ez így van megírva, nem fogok sírógörcsöt kapni.
– A Mendoza elleni találkozó után újra „villantottak” germán főnökeid, most látsz-e esélyt arra, hogy összejöjjön az álommeccs?
– Az esély mindig megvan, csak az a baj, hogy ritkán jutunk el addig a pontig, hogy meg is valósuljon. Remélem, előbb-utóbb valóra vállnak az álmaim, de igazából nem mernék rá mérget venni.
– Maradnék még a Tito elleni meccsnél, az amerikai bíró ellenfeledet ítélte jobbnak, ez a fajta látásmód nem ad aggodalomra okot egy esetleges tengerentúli vb-összecsapás előtt? Ha egy jenki ítész így látja a stílusodat, akkor kint simán kikaphatsz.
– Nem tudom, a bíró melyik mérkőzést nézte. Először azt hittem, összecserélte a sarkokat, mert csak akkor lett volna reális az általa megjelölt eredmény. De kiderült, nem ez történt, így nem tudtam, s a mai napig sem tudom mire vélni a dolgot. Ezzel együtt nem hiszem, hogy így pontoznának az amerikaiak, biztos vagyok benne, ha három amerikai pontozó lett volna a mérkőzésen, akkor is ő lett volna a kakukktojás, aki rosszul ítélt.
– Kerülgetjük ezt az USA-témát: ha sikerülne kint egy jó meccsen, egy nagynevű bunyóst legyőznöd, az nem tolná ki a visszavonulásod időpontját?
– De, ez lehetséges.
– Csak ezért kérdeztem, mert bár folyamatosan emelkednek mérkőzéseid pénzdíjai, azért az igazán nagy zsetont akkor tehetnéd zsebre, ha az USA-ba már ismert arcként térhetnél vissza az esetleges revansra.
– Igen, ez jó lenne, de azt mondom, először jöjjön létre az amerikai meccs, aztán ráérek ezen gondolkodni – nevetett a félnehézsúlyú világbajnok.
– Tudvalévő, már eldöntötted, de nyilvánosságra még nem hoztad visszavonulásod időpontját. Így máshogyan közelítenék: 2009. elején, ha újra számvetést készítünk az elmúlt esztendőről, akkor kivel fogok beszélgetni, az aktív profi ökölvívóval vagy a boksziskoláját szervező trénerrel?
– A boksziskolát már most is szervezem, ezzel nincs semmi gond. De a visszavonulásomat illetően hadd ne válaszoljak, most sem fogsz kihúzni belőlem semmit – zárta a beszélgetést „Madár” a rá jellemző csibészes mosollyal.
Balogh Zoltán
