Erdei Zsoltért még nem is olyan régen egy ország szurkolt, győzelmeit mindenki kicsit a magáénak érezte. Most edzőként ő szurkol a tanítványainak, és adja át a megélt sikerek és kudarcok tapasztalatát. Szerinte nincs olyan gyerek, nincs olyan ember, aki ne félne, de egy bátorító közeg kiüti a gyávaságot. Például egy jól irányzott balegyenessel…
Egy mesternek nagy izgalom, hogy lesz-e olyan tanítványa, amilyen ő maga volt?
Bízom benne. Persze, most azért kicsit mások ezek a fiatalok, mint az én időmben. Na jó, nem kezdem a bezzeg az én időmben szöveget, de 32 évvel ezelőtt, amikor én sportolni kezdtem, a maihoz képest egy lassított világban éltünk. Amikor én szerelmes voltam egy lányba, levelet küldtem neki és minimum egy hétig tartott, míg megérkezett a válasz. Most egy másodperc alatt jut el az üzenet bárkihez. Ezzel a gyorsasággal, amibe a fiatalok beleszületnek, még nem tudtam felvenni a ritmust.
Ez a jelenlegi edzői-vállalkozói életében számít? Szeretne lassítani?
Hogyne számítana! Néha szeretnék visszamenni az időben, amikor nem kellett ennyire rohanni és egy utazás alatt volt idő elmélkedni, amire most egyáltalán nincs időm. Amikor egyik helyről a másikra repülök, nem is veszek észre sok érdekes dolgot, és ezt hiányként élem meg.
Mi hiányzik a legjobban?
A nyugalom. Aktív sportolóként semmi másra nem kellett figyelnem, csak a sportra és két edzés között mindig haza tudtam menni a családomhoz, tudtam játszani a gyermekemmel. Manapság csodaszámba megy egy közös családi reggeli.
Viszont cserébe hirtelen sok „gyereke” lett, növendékek a Madárfészek Ökölvívó Akadémián.
A Madárfészekben kiválasztott srácokkal dolgozunk, a vidékieknek iskolát, kollégiumot keresünk, heti tíz edzést biztosítunk. Büszke vagyok rájuk, akárhol elindulunk, 80-90 százalékban éremmel jövünk haza.
Profi boxolóként volt része sikerben, kudarcban egyaránt. Sikerül mindezt átadni nekik?
Sokat tapasztaltam, és ha kérdezik, elmondom, milyen érzés volt, amikor kiütöttek. Őszintén válaszolok, legfeljebb ha nem akarok megbántani valakit, akkor diplomatikusan fogalmazok. A tanítványokra persze ez nem vonatkozik, velük szigorú vagyok, mert reálisan kell látniuk a saját teljesítményüket.
Nem hiányzik a harc, a küzdelem a ringben?
A küzdelem lehet, hogy hiányzik, de már fáradt vagyok. Nincs elegendő motivációm, ezen a pályán már nem akarok elérni semmit. Esetleg annyit, hogy leadjak néhány kilót.
Ha kíváncsi, hogy milyen edző Zsolt, és hogy mit gondol a tehetségről, keresse a gyógyszertárakban a Patika Tükör májusi számát!
