Szépségtapasz, bronzból

Világbajnoki bronzéremmel térhet haza a magyar U19-es floorball-leányválogatott Kanadából. A B divízió harmadik helyéért zajló találkozón az Egyesült Államok csapatára mért kiütéses, 13-0-s vereséget a magyar csapat.

Majer Dániel A csoportkörben 9-1-re egyszer már legyőztük az Egyesült Államok csapatát, ennek ellenére vélhetően nem a legjobb hangulatban készültek a magyar lányok a meccsre a szombati elődöntőben elszenvedett vereség miatt. Pedig most először játszhattak a Yardmen Arénában, ahol eddig többnyire a B divízió küzdelmeivel egy időben zajló, A csoport mérkőzéseit tartották a szervezők, válogatottunk egy, kisebb lelátókkal felszerelt pályán játszott.

Azért már mosolygós arcokat is lehetett látni Forrás: IFF (flickr.com)

Azért már mosolygós arcokat is lehetett látni  •  Forrás: IFF (flickr.com)

A megszokottól eltérő, reggel kilenc órás kezdési időpont sem akadályozta meg Orosz Lucát abban, hogy 28 másodperc elteltével betaláljon (1-0), azután viszont a szombati, németek elleni elődöntő képei sejlettek fel a magyar táborban. Az amerikaiak jól tartották magukat, nem akart jönni a következő gól. Öt perccel a harmad vége előtt aztán megtört a jég, Fodor Eszter futott el a jobbszélen, hogy aztán Van Hercke kapus jobb válla fölött felvarrja a labdát a sarokba (2-0).

A második játékrészre helyreállt a világ rendje, fáradni látszott az amerikai csapat, és a válogatottunk ezt kihasználva ebben a harmadban lőtte az egész tornán a legtöbb gólt, szám szerint hatot. Kelemen Anikó duplázott, emberhátrányból is betalált, Orosz Luca pedig szépségdíjas távoli lövéssel toldotta meg korábbi gólját.

A záró harmadban debütánsokat is köszönthetett a Yardmen Aréna közönsége, Benyó Blanka és Galambos Eszter az első góljukát szerezte a tornán. Hogy ne legyenek egyedül, Kelemen Anikó, Elek Zóra és Fodor Eszter is beköszönt, beállítva a 13-0-s végeredményt.

A mérkőzés legjobb magyarjának Tóth Marcellát választották.

Magyar idő szerint vasárnap este rendezik a  Németország–Kanada döntőt, a B divízió küzdelmeivel egyszerre zajló A csoportban pedig Svédország Finnországgal csap össze a fináléban.

Jaczkó Róbert, a szövetség főtitkára értékelt:
„Szerencsénkre az amerikai csapat semmi újat nem mutatott a korábbi meccsünkhöz képest, az első harmadban még tartotta magát, de végül a várakozásoknak megfelelően sikerült győzelmet aratnunk. Minimális vigaszt nyújthat a lányoknak ez a harmadik hely, teljesen azonban nem lehetnek boldogok. Hétfőn este indulnak haza, előtte még meglátogatják a Niagara vízesést. Két év múlva ismét megpróbáljuk a visszajutást az A csoportba, szerencsére, a mostani játékosok közül a legtöbben még a csapat tagjai lehetnek”.

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS