Érdi Mári a szeles futamokat szereti

Még csak a 22. évében jár Érdi Mária – vagy ahogyan ő szereti, Mári – és máris második olimpiájára készülhet. Rióban ott lehetett, Tokióra pedig már megszerezte a részvételi jogosultságot, a kvótát. Június 15-én, szombaton elutazott Hollandiába, s csak szeptemberben tér vissza ismét Magyarországra.

                             Érdi Mária(MTI fotó, Ilyés Tibor)

– Már eddig hét versenyem volt ebben a szezonban – emlékeztetett a Laser Radial hajóosztályban érdekelt Mári, – s bizony jó volt a közbenső, néhány hetes átmeneti időszak. – A rendelkezésre állt időt igyekeztem minél jobban kihasználni arra, hogy kellő erőállapotban folytathassam a versenyidényt.

– Amikor erőfejlesztésről esik szó, az emberek gyakran valamiféle deltás „izompacsirtákra” gondolnak.

– Esetemben ilyesmiről szó sincs, hiszen a jobb kondíció elérését testsúlynövekedés nélkül kell megoldanom. Sok minden kiegészítő sport mellett és előtt elsősorban a kerékpározásnak jutott komoly szerep. S persze közben rengeteg adminisztratív ügyet is bonyolítanom kellett, hogy az elkövetkező időszakban döntően az edzésekre és a versenyekre tudjak koncentrálni.

– Az idei év eddigi eredményeivel elégedett?

– Egyértelmű nemmel kell válaszolnom! És itt nem elsősorban az Európa-bajnokságra kell gondolni, hiszen ott végül is a mezőny hátsó feléből, kilencven helyet javítva küzdöttem fel magamat a végső 9. helyre. A konklúzió: sokat és folyamatosan kell még tanulnom.

– Erre is jók lesznek a hollandiai „edzőversenyek”?

– Abszolút! A négynapos viadal során minden kockázat nélkül próbálkozhatok majd a várhatóan 30-40 indulós mezőnyben. A vitorlázásában az a szép és érdekes, hogy akár egy-egy futamon belül is más és más szélviszonyok között vagyunk próbára téve. Ez a sport erről szól: alkalmazkodni a változó viszonyokhoz. Én egyébként a jó szeles futamokat szeretem.

A Csanádi Árpád Iskola egykori tanulója végül azt is elmondta, hogy Tihanyban, az MVM SE tagja, az ő színeikben versenyez. A holland főpróbát követően július közepén jön a világbajnokság, majd augusztus közepén az olimpiai kvalifikációs futamokra kerül sor. Mindkét sorozatot Japánban bonyolítják le.

(jochapress / Jocha Károly)