Érem eső a BMX Alpok-Adria Kupa utolsó versenyén

BringaSport – 2015.10.07 – A magyar BMX cross versenyzők nem voltak tekintettel a házgazda baierdorfi BMX klub 25 éves jubileumára, hiszen 7 arany, 3 ezüst és 2 bronzéremmel tértek haza az Alpok–Adria Kupa 13. és 14., egyben utolsó versenyéről, Ausztriából. A felnőtt kategóriában Szoboszlai Patrik és Vincze Gergely a két fordulóban váltották egymást a dobogó legfelső és második fokán.

Néhány kategóriában még nyílt volt az összetett verseny állása, így több mint 120 versenyző jelezte előzetesen indulását az eseményre. Négy ország (Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Olaszország) által létrehozott versenysorozat verseny hét helyszínén, a kapott pontok alapján alakult ki az összetett végeredmény, ahol egyes kategóriákban nagyon jó helyen álltak a magyar BMX Cross versenyzők.

12144936_993436700750432_2628714389351100568_n

Szombaton délután kezdődtek a futamok, először az amatőr, majd a licences versenyzők álltak a rajtgép mögé. A 8 éves korcsoportban két magyar versenyző is a dobogóra állhatott, Borbély Ferenc Benedek (Veszprémi Spartacus SE) első, Zsembery Boldizsár (Törökbálinti BMX Klub SE) pedig a 3. helyen végzett.

A 9/10 éves korcsoportban Szalai Patrik (GYSEV Sopron BMX SE) 5., Szabó Ádám (Veszprémi Spartacus SE) a 9. pontszerző helyet szerezte meg. 13/14 éves korcsoportban Pichler Igor (GYSEV Sopron BMX SE) sajnos nagyon elrontotta a rajtot és a döntőben az 5. helyen ért célba. Mentségére legyen mondva a beígért új kerékpárja nem érkezett meg a versenyre. 15-16 éves csoportban Réti Tibor a 3., Zügn Olivér a 4., Schlosser Márton pedig a 6. helyen végzett, mindhárman a GYSEV Sopron BMX SE versenyzői.

A felnőtt kategóriában alapvetően az összetett első és második helyet még az sem befolyásolhatta, hogy nem került más magyar versenyző a döntő futamba. Az edzések során már látni lehetett, hogy Szoboszlai Patrik (Lőrinc 2000 SE) és Vincze Gergely (Gencsapáti KSE) is jó formában van, és esélyesek a győzelemre. A döntőben Szoboszlai rajtolt a legjobban, de Vincze az első kanyarban megelőzte és a célig már nem is változott a sorrend.

Eredmények – szombat >>

Vasárnap reggel 9 órakor kezdődtek az edzések, majd a versenyek. A szervezők a pálya egyik legkritikusabb kanyarját (korábbi években a legtöbb baleset történt ezen a helyen) aszfalt réteggel borították, és szinte nem is történt semmi említésre méltó esemény ezen a szakaszon. Viszont a pálya más részein komoly bukások történtek, és sajnos magyar versenyzők is voltak a sérültek között. A selejtező futamok során a soproni Schlosser Márton senkitől sem zavartatva szerencsétlenül esett és kiugrott a jobb válla.

Alapvetően a baierdorfi pálya nem veszélyes, mondhatni jól teljesíthető, ritmusos akadályokat foglal magába, mégis a vasárnapi versenyen nagyon sok baleset történt. Két napos rendezvények során, általában a második napon a versenyzők koncentrációs képessége gyengül, úgy gondolják, hogy már ismerik a pálya egyes szakaszait, és fizikálisan is jelentkeznek a fáradság jelei.

12096492_993436184083817_1333356660538602617_n

A 8 éves korcsoportban óriási magyar siker született, hiszen Borbély Ferenc Benedek ismételten első, Zsembery Boldizsár 2., Czisztler Dániel (GYSEV Sopron BMX SE) 4., Kádár Eszter (Focus Team Hungary) 6., Bokros Kincső (Veszprémi Spartacus SE) 8. helyezett lett.

A 9/10 és a 11/12 éves korcsoportban nem lett magyar döntős.

A 13/14 évesek döntőjében a soproni Pichler Igor összeakadt egy másik versenyzővel és hatalmasat esett. Nyolcadik helyre azért még betekert, de kiderült, hogy agyrázkódása lett.

15/16 éves korcsoportban Réti Tibor ismételten 3. helyen végzett.

A felnőttek vasárnapi döntőjét Szoboszlai Patrik nyerte, második Vincze Gergely és 9., pontszerző helyen végzett Kelemen Botond (GYSEV Sopron BMX SE), aki mindkét napot egy korábbi bukásból eredő bordatöréssel teljesítette a versenyt.

12096015_993445227416246_8312360114651311420_n

Az Alpok-Adria Kupa sorozat záró eseményei után a rendezők egy Open futamot rendeztek, melyben több kategóriát is egybe vonnak. 6-9, 10-13, 14-16, és felnőtt. Alapvetően az indulni kívánó versenyzők eggyel magasabb korcsoportban is kipróbálhatják a képességüket.

Borbély Ferenc Benedek első, Zsembery Boldizsár és Vincze Gergely 5., Szoboszlai Patrik pedig nyolcadik helyen végzett.

Tökéletes befejezése ez a 2015. évi szezonnak. Mind az utánpótlás, mind pedig a felnőtt csoportban egészen kiváló nemzetközi eredmények születtek.

Eredmények – vasárnap >>

Eredmények – Open futam vasárnap >>

Forrás: www.bringasport.hu – RSS