Érmekért utaznak a sportlövők az Eb-re, négyen az ifjúsági olimpiai kvalifikációban érdekeltek


Győrik Csaba szövetségi kapitány szerint öt érem, köztük két arany megszerzése a cél a szombaton rajtoló bakui sportlövő Európa-bajnokságon. A szakvezető a keddi sajtótájékoztatón elmondta, tulajdonképpen két versenyt rendeznek az azeri fővárosban, ugyanis a kontinensviadal mellett a 18 év alattiak számára ifjúsági olimpiai kvalifikációs tornát is lebonyolítanak.

„A magyar csapat 27 fős lesz, ebből négy versenyző csak az ifjúsági olimpia kvalifikációs részében érdekelt” – nyilatkozott Győrik Csaba.    

Sinka László főtitkár arról beszélt, hogy az európai szövetség tisztújító közgyűlést tart Bakuban, ahol az eddigi pozíciók megtartása mellett több bizottságba is pályáznak magyarok, így a sportolói testületbe Csonka Zsófia, a technikaiba Péni István édesapja, id. Péni István, a médiába Szabó Tímea, a szabályalkotóba pedig Molnár László.    

„Bakuban születik döntés a 2020-as tízméteres Eb helyszínéről is, amelyre rajtunk kívül a finnek és a lengyelek kandidálnak. Ennek elnyerése azért lenne fontos, mert a tokiói olimpia egyik kvótaszerző versenye lesz” – mondta Sinka László, aki azt is bejelentette, hogy a jövő évi, győri tízméteres Eb szervezőbizottsága megalakult. Sikeres pályázás esetén Magyarország öt év alatt harmadszor adna otthont az eseménynek, ugyanis 2016-ban is Győrben volt ez a kontinensviadal.    

A sportvezető arról is beszámolt, hogy a magyar szövetség elnyerte a 2019-es ifjúsági Eb rendezési jogát, amelynek egyelőre ifjúsági liga döntő a hivatalos neve. Hozzátette, reményei szerint ezt már a felújított Fehér úti lőtéren rendezik majd.    

Molnár László, a magyar szövetség kommunikációs igazgatója ismertette, hogy 2020-ban változatlanul 15 aranyérmet osztanak az ötkarikás játékokon, de három szám kicserélődött. A férfi 60 fekvő, szabadpisztoly és dupla trap helyett vegyes (férfi-női) számok kerültek a programba, továbbá 390 helyett 360 sportlövő indulhat a japán fővárosban. Győrik szerint a cserék azoknak az országoknak előnyösek, amelyekben „mélyebb a sportág társadalmi bázisa”.

A bakui Eb-re utazó magyar csapat:
Csonka Zsófia, Nemes Adrienn, Tobai-Sike Renáta – 25 m női pisztoly
Major Veronika, Egri Viktória, Forrási Boglárka – 25 m lány pisztoly
Takács Tibor – standard pisztoly, gyorstüzelő pisztoly
Bérces Béla – 25 m központi gyújtású pisztoly
Péni István, Sidi Péter – 50 m fekvő, 50 m 3×40, 300 m fekvő, 300 m 3×40, 300 m 3×20
Somogyi Péter – 50 m 3×40
Szabián Norbert – 50 m fekvő 300 m fekvő
Gáspár Lalita, Kozma Nikolett, Toma Dorina – junior lány 50 m 3×20
Kovács Csaba, Pekler Zalán, Vas Péter – junior fiú 50 m fekvő, 50 m 3×40
Romano Mario, Hegyi Norbert – trap
Gerebics Roland – dupla trap
Boros László, Sike József, Tasi Tamás – 50 m futócél 30+30, futócél 20+20   

Az ifjúsági olimpiai selejtező magyar indulói:
Nagy Vivien – 10 m légpisztoly
Tamási Péter – 10 m légpisztoly
Gáspár Lalita, Horváth Lea, Hurai Viktória – 10 m légpuska
Pekler Zalán – 10 m légpuska

(MTI, fotó: MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS