Érmet is szereztünk az ankarai Öttusa Világkupadöntőn

Bronzérmet nyert a Bauer Blanka-Szép Balázs alkotta magyar öttusa vegyesváltó.
A fiatal csapat óvatosan indított, melynek hölgytagja még igencsak ifjúsági korú. A körvívás után csak a tizenegyedik helyen állt együttesünk.
Nagy volt tehát a tét a lovaglásban. Martinek János szövetségi kapitány kiadta a vezényszót: csak előre menni. Szó szerint, mert a versenyzők rendelkezésére bocsátott ankarai lóállományra jellemző, hogy ütem fölött szeretnek menni és abból ugranak szívesen. Versenyzőink bátran lekövették lovaikat, a mezőnyből egyedüli csapatként hibátlan pályát mentek, és ezzel megnyerték a lovasszámot. Mindjárt a 6. helyre ugrottak fel. Ezután a bónuszvíváson két csapatot is megvertek, további pluszpontokat gyűjtve. Az úszásban tartották helyüket, így hatodikként rajtolhattak a mindent eldöntő kombinált számban.
Parádés lövészetet és futást láthattunk Blankától és Balázstól, minden összejött ebben a számban is és a dobogós helyezésig meg sem álltak fiataljaink. Küzdeni tudás és talpraállás iskolapéldájának lehettünk tanúi.
Gratulálunk a bronzérmes váltónak, szép volt B+B!
A korábbi egyéni versenyek során az élmezőnyben végzett a két döntőbe jutott magyar férfi öttusázó. Csupán egyetlen másodperc hiányzott a dobogóhoz, így Bőhm Csaba az előkelő 4. helyen végzett az olimpiai kvótát adó Világkupa Döntő versenyen. A hatodik helyezettől szintén csak egy másodperc választotta el Szép Balázst és a 7. helyen zárt.
A döntő délutánján özönvíz lepte meg a mezőnyt, jókora késéssel és fokozódó izgalmakkal kezdődhetett verseny.
A kapitány, Martinek János úgy vélekedett, hogy mindkét fináléba jutott magyar fiúban benne volt a győzelem lehetősége, hiszen jól vívtak mind a ketten.
A lovaspályát Bőhm Csaba egy verőhibával teljesítette és egy győzelmet szerzett a bónusz víváson. Az úszásban a harmadik legjobb időt érte el. Csabi nyolcadikként, Bazsi pedig tizenharmadikként vágott neki a laser run számnak. Innen sikerült négy, illetve hat helyet előrelépniük. Szép Balázs remek, 10:30-as idővel meg is nyerte a kombinált számot.
A közvetlen olimpiai kvótát az egyiptomi Mohanad Shaban szerezte meg győzelmével. Ezüstérmes lett a brit Joseph Choong, a bronzérmet pedig a mexikói Emiliano Hernandez nyakába akasztották.
Női versenyzőink az elődöntőből sajnos ezúttal nem jutottak tovább a tizennyolcas döntőbe.
A finálé győztese és a friss közvetlen olimpiai kvóta szerzője az olasz Elena Micheli lett, a dobogóra a hazaiak versenyzője, Ilke Özyüksel és a francia Marie Oteiza ért fel.

 

Magyar Öttusa Szövetség